(1) Ahhoz, hogy az Unió megőrizze versenyképességét a világpiacon, javítania kell a belső piac működését, és sikeresen kezelnie kell a napjainkban egyre inkább a technológia által vezérelt gazdaság kihívásainak sokaságát.
A digitális egységes piaci stratégia olyan átfogó keretet határoz meg, amely megkönnyíti a digitális vonatkozások belső piacba illesztését.
A digitális egységes piaci stratégia első pillére oly módon kezeli az Unión belüli kereskedelem széttagolódását, hogy a határokon átnyúló tagállamközi elektronikus kereskedelem fejlődését gátló valamennyi jelentős akadállyal foglalkozik, amely az áruk vállalkozások és fogyasztók közötti határon átnyúló adásvételének legjelentősebb részét képezi.
- = -
(2) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 26.
cikkének (1) és (2) bekezdése előírja, hogy az Unió meghozza a belső piac létrehozásához, illetve működésének biztosításához szükséges intézkedéseket, amely belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben biztosított az áruk és szolgáltatások szabad mozgása.
Az EUMSZ 169.
cikkének (1) bekezdése és 169.
cikke (2) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy az Unió az EUMSZ 114.
cikke alapján a belső piac megvalósításával összefüggésben elfogadott intézkedések révén hozzáj árul a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához.
Ezen irányelv célja, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen a magas szintű fogyasztóvédelem megvalósítása és a vállalkozások versenyképességének előmozdítása között, biztosítva egyúttal a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását.
- = -
(4) A belső piac fejlődésének egyik legfontosabb mozgatórugója az elektronikus kereskedelem.
Növekedési potenciálja azonban még messze nincs teljesen kihasználva.
Az Unió versenyképességének megerősítése és a növekedés serkentése érdekében az Uniónak gyorsan kell cselekednie, és arra kell ösztönöznie a gazdasági szereplőket, hogy a belső piac által kínált lehetőségeket teljes mértékben használják ki.
A belső piacban rejlő lehetőségek csak akkor használhatók ki teljes mértékben, ha minden piaci szereplő zökkenőmentesen hozzá tud férni az áruk határokon átnyúló adásvételéhez, többek között az elektronikus kereskedelmi ügyletekben.
A szerződési jog azon szabályai, amelyek alapján a piaci szereplők az ügyleteiket bonyolítják, azok közé a legfontosabb tényezők közé tartoznak, amelyek meghatározzák az olyan üzleti döntéseket, hogy egy vállalkozás kínáljon-e árut határokon átnyúló jelleggel.
Ezek a szabályok azt is befolyásolják, hogy a fogyasztók hajlandók-e elfogadni a vásárlás ezen típusát, és bízni abban.
- = -
(10) Ennek az irányelvnek az áruk – köztük a digitális elemeket tartalmazó áruk – adásvételére alkalmazandó szabályokra csak azon fő szerződéses elemek tekintetében kell kiterjednie, amelyek a belső piacon tapasztalható, szerződési joggal kapcsolatos akadályok felszámolásához szükségesek.
E célból a szerződésszerűségi követelményekre, a hibás teljesítés esetén a fogyasztó rendelkezésére álló jogorvoslatokra és az ezek fő érvényesítési módozataira vonatkozó szabályokat teljeskörűen harmonizálni kell, és a fogyasztóvédelem szintjét az 1999/44/EK irányelvhez képest növelni kell.
A fogyasztói szerződések jogának néhány lényeges elemére vonatkozó, teljeskörűen harmonizált szabályok megkönnyítenék a vállalkozások – különösen a kkv-k – számára, hogy termékeiket más tagállamokban is kínálják.
A kulcsfontosságú szabályok teljeskörű harmonizációjának eredményeként a fogyasztók magas szintű fogyasztóvédelemben részesülnének, és egyéb jóléti előnyökhöz jutnának.
- = -
(32) Az áruk hosszabb élettartamának biztosítása a fenntarthatóbb fogyasztási szokások és a körforgásos gazdaság megvalósítása szempontjából fontos.
Hasonlóképpen a belső piac működése iránti bizalom növeléséhez nélkülözhetetlen, hogy a piacfelügyelet megerősítése és a gazdasági szereplők számára megfelelő ösztönzők biztosítása révén a nem megfelelő áruk ne kerüljenek az Unió piacára.
E célból a termékspecifikus uniós jogszabályok jelentik a legalkalmasabb eszközt a tartóssági és a termékkel kapcsolatos egyéb követelmények bevezetésére a termékek egyes típusaira vagy csoportjaira vonatkozóan, az e célhoz igazodó kritériumok alkalmazásával.
Ennek az irányelvnek ezért ki kell egészítenie az ilyen termékspecifikus uniós jogszabályokban kitűzött célkitűzéseket, és fel kell vennie a tartósságot az áruk szerződésszerűségének értékelését szolgáló objektív kritériumok közé.
Ebben az irányelvben a tartósság arra utal, hogy az áruk rendeltetésszerű használat mellett képesek megőrizni a megkövetelt funkcióikat és teljesítményüket.
Ahhoz, hogy az áruk szerződésszerűek legyenek, az azonos típusú áruk tekintetében szokásos tartóssággal kell rendelkezniük, amelyet a fogyasztó észszerűen elvárhat, figyelembe véve az adott áru jellegét – ideértve az ilyen áruk észszerű karbantartását, például az autó szűrőjének rendszeres vizsgálatát vagy cseréjét – és az értékesítési láncban szereplő bármely személy által vagy nevében tett bármely nyilvános kijelentést.
Az értékelés során figyelembe kell venni továbbá minden egyéb releváns körülményt, például az áru vételárát, illetve azt, hogy a fogyasztó milyen intenzitással vagy gyakorisággal használja az árut.
Ezenfelül, amennyiben a szerződéskötést megelőzően tett, az adásvételi_szerződés részét képező nyilatkozat a termék tartósságára vonatkozóan konkrét információkat tartalmaz, a fogyasztó számára lehetővé kell tenni, hogy ezeket az információkat a szubjektív szerződésszerűségi követelmények részének tekintse.
- = -
(47) A jogbiztonság növelése és a belső piac útjában álló főbb akadályok megszüntetése érdekében ennek az irányelvnek teljeskörűen harmonizálnia kell az árukkal kapcsolatos hibás teljesítés esetén a fogyasztó rendelkezésére álló jogorvoslatokat, valamint e jogorvoslatok érvényesítésének feltételeit. Így különösen hibás teljesítés esetén a fogyasztónak jogában kell, hogy álljon az áru szerződésszerűvé tételét kérni, vagy a vételár arányos csökkentésében részesülni, vagy megszüntetni a szerződést.
- = -
(70) Mivel ennek az irányelvnek a célját – nevezetesen azt, hogy az áruk Unión belüli, határokon átnyúló adásvételét gátló szerződési jogi akadályok következetes megszüntetésével hozzáj áruljon a belső piac működéséhez – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, mivel az egyes tagállamok külön-külön nincsenek abban a helyzetben, hogy leküzdjék a jogi keret széttagoltságát azáltal, hogy biztosítják jogszabályaik koherenciáját a többi tagállam jogszabályaival, az Unió szintjén e cél jobban megvalósítható azáltal, hogy a teljes harmonizáció révén megszüntetik a szerződési joggal kapcsolatos legfőbb akadályokat, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5.
cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően.
Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.
- = -