(1) Ahhoz, hogy az Unió megőrizze versenyképességét a világpiacon, javítania kell a belső piac működését, és sikeresen kezelnie kell a napjainkban egyre inkább a technológia által vezérelt gazdaság kihívásainak sokaságát.
A digitális egységes piaci stratégia olyan átfogó keretet határoz meg, amely megkönnyíti a digitális vonatkozások belső piacba illesztését.
A digitális egységes piaci stratégia első pillére oly módon kezeli az Unión belüli kereskedelem széttagolódását, hogy a határokon átnyúló tagállamközi elektronikus kereskedelem fejlődését gátló valamennyi jelentős akadállyal foglalkozik, amely az áruk vállalkozások és fogyasztók közötti határon átnyúló adásvételének legjelentősebb részét képezi.
- = -
(3) Egy valódi digitális egységes piac megvalósítása, a jogbiztonság erősítése és a tranzakciós költségek – különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára történő – csökkentése érdekében a magas szintű fogyasztóvédelmet alapul véve harmonizálni kell az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásait.
- = -
(4) A belső piac fejlődésének egyik legfontosabb mozgatórugója az elektronikus kereskedelem.
Növekedési potenciálja azonban még messze nincs teljesen kihasználva.
Az Unió versenyképességének megerősítése és a növekedés serkentése érdekében az Uniónak gyorsan kell cselekednie, és arra kell ösztönöznie a gazdasági szereplőket, hogy a belső piac által kínált lehetőségeket teljes mértékben használják ki.
A belső piacban rejlő lehetőségek csak akkor használhatók ki teljes mértékben, ha minden piaci szereplő zökkenőmentesen hozzá tud férni az áruk határokon átnyúló adásvételéhez, többek között az elektronikus kereskedelmi ügyletekben.
A szerződési jog azon szabályai, amelyek alapján a piaci szereplők az ügyleteiket bonyolítják, azok közé a legfontosabb tényezők közé tartoznak, amelyek meghatározzák az olyan üzleti döntéseket, hogy egy vállalkozás kínáljon-e árut határokon átnyúló jelleggel.
Ezek a szabályok azt is befolyásolják, hogy a fogyasztók hajlandók-e elfogadni a vásárlás ezen típusát, és bízni abban.
- = -
(7) A meglévő eltérések hátrányosan érinthetik a vállalkozásokat és a fogyasztókat.
Az 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) értelmében amennyiben a vállalkozás a tevékenységét egy másik tagállam fogyasztói irányában fejti ki, úgy figyelembe kell vennie a fogyasztók szokásos tartózkodási helye szerinti ország fogyasztói szerződésekre vonatkozó jogának kötelező érvényű szabályait.
Mivel ezek a szabályok tagállamonként eltérnek, a vállalkozásoknál többletköltségek merülhetnek fel.
Következésképpen előfordulhat, hogy számos vállalkozás inkább csak belföldön folytatja tevékenységét, vagy csak egy-két tagállamba exportál.
Ez a határokon átnyúló kereskedelemmel összefüggő költségek és kockázatok minimalizálására irányuló döntés azt eredményezi, hogy elvész a kereskedelem bővítésének és a méretgazdaságosság kihasználásának lehetősége.
Ez különösen a kkv-kat érinti.
- = -
(9) Bár az áruk internetes adásvétele teszi ki az Unión belüli, határokon átnyúló adásvételek túlnyomó többségét, a nemzeti szerződési jogok eltérései egyaránt érintik a távértékesítési csatornákat használó kiskereskedőket és a személyes értékesítést végző kiskereskedőket, továbbá megakadályozzák őket abban, hogy kiterjesszék tevékenységüket a határokon túlra.
A fogyasztók számára árukat adásvétellel értékesítő valamennyi vállalkozás számára egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében ennek az irányelvnek minden értékesítési csatornára vonatkoznia kell.
Az összes értékesítési csatornára vonatkozó egységes szabályok megállapításával ennek az irányelvnek el kell kerülnie az olyan eltéréseket, amelyek aránytalan terheket okoznának az Unión belül egyre nagyobb létszámú, eltérő értékesítési csatornákat párhuzamosan használó kiskereskedők számára.
Az uniós fogyasztói és marketing jog Bizottság által végzett célravezetőségi vizsgálata – amelyet 2017.
május 29-én tettek közzé, és amely az 1999/44/EK irányelvet is lefedte – megerősítette az összes értékesítési csatornára kiterjedő, az adásvételre és a jótállásra vonatkozó következetes szabályok fenntartásának szükségességét.
- = -
(10) Ennek az irányelvnek az áruk – köztük a digitális elemeket tartalmazó áruk – adásvételére alkalmazandó szabályokra csak azon fő szerződéses elemek tekintetében kell kiterjednie, amelyek a belső piacon tapasztalható, szerződési joggal kapcsolatos akadályok felszámolásához szükségesek.
E célból a szerződésszerűségi követelményekre, a hibás teljesítés esetén a fogyasztó rendelkezésére álló jogorvoslatokra és az ezek fő érvényesítési módozataira vonatkozó szabályokat teljeskörűen harmonizálni kell, és a fogyasztóvédelem szintjét az 1999/44/EK irányelvhez képest növelni kell.
A fogyasztói szerződések jogának néhány lényeges elemére vonatkozó, teljeskörűen harmonizált szabályok megkönnyítenék a vállalkozások – különösen a kkv-k – számára, hogy termékeiket más tagállamokban is kínálják.
A kulcsfontosságú szabályok teljeskörű harmonizációjának eredményeként a fogyasztók magas szintű fogyasztóvédelemben részesülnének, és egyéb jóléti előnyökhöz jutnának.
- = -
(13) Ennek az irányelvnek és az (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (6) kölcsönösen ki kell egészíteniük egymást.
Míg az (EU) 2019/770 irányelv a digitális_tartalom szolgáltatására, illetve digitális_szolgáltatások nyújtására irányuló szerződéseket érintő egyes követelményekre alkalmazandó szabályokat, addig ez az irányelv az áruk adásvételére irányuló szerződéseket érintő egyes követelményekre alkalmazandó szabályokat határozza meg.
Ennek megfelelően a fogyasztók elvárásainak teljesítése, valamint a digitális_tartalommal vagy digitális_szolgáltatásokkal kereskedők számára egyértelmű és egyszerű jogi keret biztosítása érdekében az (EU) 2019/770 irányelv alkalmazandó a digitális_tartalom szolgáltatására, vagy digitális_szolgáltatás nyújtására – ideértve a fizikai adathordozón, például DVD-n, CD-n, USB-kulcson és memóriakártyán szolgáltatott digitális tartalmat is –, valamint magára a fizikai adathordozóra is, feltéve, hogy a fizikai adathordozó kizárólag a digitális_tartalom hordozójának szerepét tölti be.
Ezzel ellentétben ez az irányelv az áruk adásvételére irányuló szerződésekre alkalmazandó, ideértve a digitális elemeket tartalmazó olyan árukat is, amelyeknél ahhoz, hogy betöltsék funkciójukat, digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás szükséges.
- = -
(14) Az ezen irányelv szerinti „ áru” fogalmába a „digitális elemeket tartalmazó áruknak” is bele kell tartozniuk, tehát a meghatározásnak azokra a digitális tartalmakra vagy digitális_szolgáltatásokra is vonatkoznia kell, amelyek oly módon vannak ilyen árukba beépítve, vagy ilyenekkel összekapcsolva, hogy az említett digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás nélkül az áruk nem töltenék be funkciójukat.
Az áruba beépített vagy azzal összekapcsolt digitális_tartalom lehet bármilyen adat, amelyet digitális formában állítottak elő és szolgáltatnak, mint például az operációs rendszerek, az alkalmazások és bármely egyéb szoftver.
Előfordulhat, hogy a digitális_tartalom az adásvételi_szerződés megkötésekor már fel van telepítve, vagy amennyiben a szerződés ekként rendelkezik, előfordulhat, hogy e tartalmat később telepítik.
Az áruhoz kapcsolt digitális_szolgáltatások olyan szolgáltatásokat foglalhatnak magukban, amelyek lehetővé teszik a digitális adatok létrehozását, kezelését vagy tárolását, illetve az ezen adatokhoz való hozzáférést, mint például a felhőalapú szolgáltatás keretében szolgáltatásként nyújtott szoftverek, a folyamatos forgalmi adatok biztosítása egy navigációs rendszerben, illetve egyénileg kialakított edzéstervek folyamatos biztosítása okosórák esetében.
- = -
(15) Ez az irányelv az áruk adásvételére irányuló szerződésekre alkalmazandó, ideértve a digitális elemeket tartalmazó árukat is, amelyek esetében a beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hiányában az áruk nem tudnák betölteni funkciójukat, és amelyek esetében az említett digitális tartalmat vagy szolgáltatást az adott árukra vonatkozó adásvételi_szerződés keretében, az áruval együtt szolgáltatják.
Az, hogy a beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalom szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatás nyújtása az eladóval kötött adásvételi_szerződés részét képezi-e, e szerződés tartalmától függ.
Ennek ki kell terjednie az olyan beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalomra vagy digitális_szolgáltatásra, amelynek szolgáltatását, illetve nyújtását a szerződés kifejezetten előírja.
Ide tartoznak azok az adásvételi_szerződések is, amelyek valamely konkrét digitális_tartalom szolgáltatására vagy konkrét digitális_szolgáltatás nyújtására vonatkozónak értelmezhetők, mivel az azonos típusú áruk esetében szokásosnak minősülnek, és mivel az áruk jellegéből adódóan, továbbá figyelembe véve az eladó által vagy az ő nevében, illetve az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban szereplő személyek – köztük a gyártó – által tett nyilvános kijelentéseket, a fogyasztó észszerűen elvárhatta ezeket.
Ha például egy okostelevízió a hirdetés szerint egy bizonyos videoalkalmazást tartalmaz, ezt a videoalkalmazást úgy kell tekinteni, hogy az az adásvételi_szerződés részét képezi.
Ez attól függetlenül alkalmazandó, hogy a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást előre telepítették-e az árura, vagy azt később kell csak letölteni egy másik eszközre, és amely így csak össze van kapcsolva az áruval.
Például egy okostelefon tartalmazhat az adásvételi_szerződés szerint nyújtott, szabványosított, előre telepített alkalmazásokat, például ébresztőóra vagy kamera alkalmazást.
Egy másik példa lehet az okosóra.
Ilyen esetben maga az óra tekintendő a digitális elemeket tartalmazó árunak, amely csak egy olyan alkalmazással töltheti be a funkcióját, amelyet az adásvételi_szerződés szerint biztosítottak, ám amelyet a fogyasztónak kell letöltenie az okostelefonjára; ekkor az alkalmazás lesz az összekapcsolt digitális elem.
Ugyanez alkalmazandó akkor, ha a beépített vagy összekapcsolt digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást nem maga az eladó, hanem az adásvételi_szerződés értelmében egy harmadik fél nyújtja.
Az eladók és a fogyasztók számára a bizonytalanság elkerülése érdekében azzal kapcsolatos kétség esetén, hogy a digitális_tartalom szolgáltatása vagy a digitális_szolgáltatás nyújtása az adásvételi_szerződés részét képezi-e, ezen irányelv szabályait kell alkalmazni.
Ezenkívül az eladó és a fogyasztó közötti olyan kétoldalú szerződéses jogviszony megállapítására, amelynek részét képezi a beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalom szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatás nyújtása, nem lehet hatással az a puszta tény, hogy a fogyasztónak beleegyezését kell adnia egy harmadik féllel kötendő felhasználási szerződéshez annak érdekében, hogy élvezhesse a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás előnyeit.
- = -
(16) Ezzel szemben ha a beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hiánya nem akadályozza meg, hogy az áruk betöltsék funkcióikat, illetve ha a fogyasztó olyan digitális_tartalom szolgáltatására vagy digitális_szolgáltatás nyújtására köt szerződést, amely nem képezi részét a digitális elemeket tartalmazó árura vonatkozó adásvételi_szerződésnek, úgy ezt a szerződést elkülönültnek kell tekinteni az áruk adásvételére irányuló szerződéstől – még akkor is, ha az eladó az említett harmadik fél szolgáltatóval kötendő második szerződésnél közvetítőként jár el –, és az az (EU) 2019/770 irányelv hatálya alá tartozhat, amennyiben az említett irányelvben meghatározott feltételek teljesülnek.
Például ha a fogyasztó letölt egy játékalkalmazást az alkalmazás- áruházból az okostelefonjára, a játékalkalmazás szolgáltatására irányuló szerződés elkülönül magának az okostelefonnak adásvételére irányuló szerződéstől.
Ezért ez az irányelv csak az okostelefon adásvételi_szerződésére alkalmazandó, míg a játékalkalmazás szolgáltatása az (EU) 2019/770 irányelv hatálya alá tartozik, amennyiben az említett irányelvben meghatározott feltételek teljesülnek.
Egy másik példa, amikor a felek kifejezetten abban állapodnak meg, hogy a fogyasztó konkrét operációs rendszer nélkül vásárolja meg az okostelefont, és a fogyasztó a későbbiekben szerződést köt egy harmadik féllel operációs rendszer szolgáltatására.
Ebben az esetben a külön megvásárolt operációs rendszer szolgáltatása nem képezi az adásvételi_szerződés részét, és ezért nem tartozik ezen irányelv hatálya alá, de az (EU) 2019/770 irányelv hatálya alá tartozhat, amennyiben az említett irányelvben meghatározott feltételek teljesülnek.
- = -
(17) A jogi egyértelműség érdekében ennek az irányelvnek meg kell határoznia az adásvételi_szerződés fogalmát, és meg kell állapítania ezen irányelv hatályát.
Ezen irányelv hatályának ki kell terjednie azokra a szerződésekre is, amelyek esetében a szerződés tárgyát képező árukat – többek között a fogyasztói igények szerint készülő árukat – a szerződéskötést követően állítják elő vagy gyártják le.
Ezenkívül az áruk üzembe helyezése ezen irányelv hatálya alá tartozhat, amennyiben az üzembe helyezés az adásvételi_szerződés részét képezi, és azt az eladónak kell végeznie vagy az eladó felelőssége alatt kell végezni.
Amennyiben a szerződés áruk adásvételére és szolgáltatásnyújtásra vonatkozó elemeket is tartalmaz, a nemzeti jog alapján kell eldönteni, hogy a teljes szerződés az ezen irányelv értelmében vett adásvételi_szerződésnek minősül-e.
- = -
(18) Ez az irányelv nem érintheti a nemzeti jognak az ebben az irányelvben nem szabályozott kérdésekre vonatkozó rendelkezéseit, így különösen az áruk jogszerűségére, a kártérítésre és az általános szerződési jogi szempontokra – például a szerződések létrejöttére, érvényességére, semmisségére vagy joghatásaira – vonatkozó nemzeti szabályokat.
Ugyanez vonatkozik a szerződések megszüntetésének következményeire és a javítás és a csere bizonyos szempontjaira, amelyeket ezen irányelv nem szabályoz.
A tagállamoknak továbbra is biztosítani kell a lehetőséget, hogy amikor szabályozzák a felek azon jogát, hogy a másik fél teljesítéséig visszatartsák a saját kötelezettségeik vagy annak egy részének teljesítését, szabadon meghatározzák, hogy a fogyasztó mely feltételek és szabályok szerint tarthatja vissza a vételárat.
A tagállamok továbbá szabadon szabályozhatják a fogyasztó kártérítésre való jogosultságát az ezen irányelv eladó általi megsértése következtében elszenvedett kárért.
Ez az irányelv nem érintheti továbbá azokat a nem kifejezetten fogyasztói szerződésekre vonatkozó nemzeti szabályokat, amelyek bizonyos típusú, az adásvételi_szerződés megkötésekor nem felismerhető hiányosságok tekintetében rendelkeznek különös jogorvoslatokról, nevezetesen a nemzeti jog azon rendelkezéseit, amelyek különös szabályokat állapítanak meg az eladó rejtett hibák esetén fennálló felelősségére vonatkozóan.
Ez az irányelv nem érinti továbbá a hibás teljesítés esetén a fogyasztó által az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban szereplő személyek – például a gyártók – vagy az említett személyek kötelezettségeit teljesítő más személyek ellen érvényesíthető szerződésen kívüli jogorvoslatokról rendelkező nemzeti jogot.
- = -
(21) A tagállamok számára szintén lehetővé kell tenni, hogy az ezen irányelv hatálya alól kizárt szerződésekre is kiterjesszék ezen irányelv szabályait, vagy hogy e szerződéseket egyébként szabályozzák.
A tagállamok szabadon dönthetnek például úgy, hogy az ezen irányelv által a fogyasztók számára nyújtott védelmet olyan természetes vagy jogi személyekre – például nem kormányzati szervezetekre, induló vállalkozásokra vagy kkv-kra – is kiterjesztik, akik ezen irányelv értelmében nem minősülnek fogyasztónak.
- = -
(22) A fogyasztó meghatározásának azokra a természetes személyekre kell kiterjednie, akik nem kereskedelmi, üzleti, kézműipari vagy szakmai célból járnak el.
Ugyanakkor a tagállamok szabadon meghatározhatják azt is, hogy olyan kettős célú szerződések esetében, amelyeknél a szerződést részben a személy kereskedelmi tevékenységi körébe tartozó, részben pedig azon kívül eső célból kötik, és a kereskedelmi cél annyira korlátozott, hogy a szerződés egésze szempontjából nem elsődleges, az adott személy fogyasztónak is tekintendő-e, és milyen feltételek mellett.
- = -
(23) Ez az irányelv minden olyan szerződésre alkalmazandó, amelynek keretében az eladó átruházza vagy vállalja, hogy átruházza a fogyasztóra valamely áru tulajdonjogát.
A platformszolgáltatók eladónak minősülhetnek ezen irányelv értelmében, ha saját üzleti tevékenységükhöz kapcsolódó célból és a fogyasztó közvetlen szerződéses partnereként járnak el áru eladása céljából.
A tagállamok számára továbbra is lehetővé kell tenni, hogy kiterjeszthessék ezen irányelv alkalmazását olyan platformszolgáltatókra, amelyek ezen irányelv szerint nem minősülnek eladónak.
- = -
(24) A jogbiztonság iránti igény és a jogszabályok megfelelő rugalmassága közötti egyensúly megteremtése érdekében a bármely személytől vagy személy általi elvárhatóságra való hivatkozás alatt ezen irányelvben az észszerű elvárhatóságra való hivatkozás értendő.
Az észszerűséget objektíven, a szerződés jellegére és céljára, az eset körülményeire, valamint az érintett felek szokásaira és gyakorlataira tekintettel kell felmérni.
- = -
(25) Ahhoz, hogy egyértelműen meg lehessen állapítani, hogy a fogyasztó mit várhat el az árutól, és az eladó felelőssége mire terjedjen ki, amennyiben nem az elvárásnak megfelelően teljesít, az áruk szerződésszerűségének megállapítására vonatkozó szabályok teljeskörű harmonizációja alapvető fontosságú.
Ebben az irányelvben a szerződésszerűségre való bármely hivatkozás alatt az áruk adásvételi_szerződésnek való megfelelőségét kell érteni.
Az adásvételi_szerződésben részes mindkét fél jogos érdekeinek védelme érdekében a megfelelőséget mind objektív, mind szubjektív szerződésszerűségi követelmények alapján értékelni kell.
- = -
(26) Ennélfogva az áruknak meg kell felelniük az eladó és a fogyasztó között létrejött adásvételi_szerződésben meghatározott követelményeknek.
Ilyen követelmény lehet többek között az áruk mennyisége, minősége, típusa, leírása, továbbá egy konkrét célra való alkalmassága, valamint az áruknak a megállapodott tartozékokkal és utasításokkal együtt történő szállítása.
Az adásvételi_szerződésben foglalt követelmények magukban kell, hogy foglalják a szerződéskötést megelőző tájékoztatásból fakadó követelményeket is, amely tájékoztatás a 2011/83/EU irányelv értelmében az adásvételi_szerződés szerves részét képezi.
- = -
(27) A funkcionalitás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az arra utal, hogy az áru céljára tekintettel hogyan tudja betölteni funkcióját.
Az interoperabilitás fogalma arra vonatkozik, hogy az áru képes-e, és milyen mértékben képes olyan hardverrel vagy szoftverrel együttműködni, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú árukat általában együtt használják.
Sikeres együttműködésnek minősülhet többek között például az, ha az áru képes arra, hogy az említett eltérő szoftverrel vagy hardverrel információt cseréljen, és felhasználja a kicserélt információt.
- = -
(28) mivel az árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmak és digitális_szolgáltatások folyamatosan fejlődnek, az eladók megállapodhatnak a fogyasztókkal abban, hogy frissítéseket szolgáltatnak az ilyen árukhoz.
Az adásvételi_szerződésben megállapított frissítések javíthatják és fokozhatják az áruk digitálistartalom- vagy digitálisszolgáltatás-elemét, kiterjeszthetik a funkcionalitásukat, hozzáigazíthatják őket a technikai fejlődéshez, megvédhetik őket az új biztonsági fenyegetésektől, valamint egyéb célokat is szolgálhatnak.
Az árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmak és digitális_szolgáltatások tekintetében az áruk szerződésszerűségének értékelésekor ezért azt is figyelembe kell venni, hogy az ilyen áruk digitálistartalom- vagy digitálisszolgáltatás-elemét az adásvételi_szerződéssel összhangban frissítették-e.
Az adásvételi_szerződésben megállapított frissítések teljesítésének elmulasztását hibás teljesítésnek kell tekinteni.
Emellett a hibás vagy hiányos frissítést is hibás teljesítésnek kell tekinteni, mivel az ilyen frissítés ez esetben sem az adásvételi_szerződésnek megfelelően történik.
- = -
(29) A szerződésszerűség biztosítása érdekében az áruknak nemcsak a szubjektív szerződésszerűségi követelményeknek, hanem az ebben az irányelvben meghatározott objektív szerződésszerűségi követelményeknek is meg kell felelniük.
A szerződésszerűséget többek között a következők figyelembevételével kell értékelni: milyen célra használják általában az azonos típusú árukat; az áruk a fogyasztó által észszerűen elvárt tartozékokkal és utasításokkal vannak-e ellátva; illetve megfelelnek-e annak a mintának vagy modellnek, amelyet az eladó rendelkezésre bocsátott.
Az áruknak továbbá az azonos típusú áruk tekintetében szokásos minőséggel és jellemzőkkel kell rendelkezniük, amelyeket a fogyasztó észszerűen elvárhat, figyelembe véve az áru jellegét és az eladó által vagy nevében, illetve az értékesítési lánc korábbi szakaszában szereplő más személy által tett bármely nyilvános kijelentést.
- = -
(30) A szerződésben megállapodott frissítéseken túl az eladónak további frissítéseket – köztük biztonsági frissítéseket – is biztosítania kell ahhoz, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűsége fennmaradjon.
Az eladó kötelezettsége olyan frissítésekre korlátozódik, amelyek az ezen irányelvben meghatározott objektív és szubjektív szerződésszerűségi követelmények teljesítéséhez szükségesek.
A felek ettől eltérő szerződéses megállapodása hiányában az eladó a szerződésszerűségi követelményeken túl nem köteles frissített verziót biztosítani az árukhoz kapcsolódó digitális_tartalomhoz vagy digitális_szolgáltatáshoz, továbbá nem köteles tovább javítani vagy kiterjeszteni az áruk funkcionalitását.
Ha az eladó vagy az adásvételi_szerződés alapján a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást nyújtó harmadik fél egyik frissítése a digitális elemeket tartalmazó áru hibás teljesítését okozza, az eladó köteles az árut ismét szerződésszerűvé tenni.
A fogyasztó szabadon dönthet a rendelkezésére bocsátott frissítések telepítéséről.
Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy nem telepíti a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének fenntartásához szükséges frissítéseket, nem várhatja el, hogy az áru szerződésszerűsége fennmaradjon.
Az eladónak tájékoztatnia kell a fogyasztót, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének megőrzéséhez szükséges frissítések, többek között a biztonsági frissítések telepítésének elmulasztása befolyásolja az eladónak a digitális elemeket tartalmazó áruk azon elemeinek megfelelő állapotáért viselt felelősségét, amelyeknek szerződésszerűségét az adott frissítéseknek kellett volna fenntartaniuk.
Ez az irányelv nem érinti a biztonsági frissítéseknek az egyéb uniós vagy nemzeti jogszabályban megállapított biztosítására vonatkozó kötelezettségeket.
- = -
(31) Főszabály szerint a digitális elemeket tartalmazó áruk esetében, amelyeknél az árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást egyszeri szolgáltatáson keresztül nyújtják, az eladó kizárólag a szállítás időpontjában fennálló hibás teljesítésért felel.
Ugyanakkor a frissítések nyújtására vonatkozó kötelezettségnek tükröznie kell azt a tényt, hogy az ilyen áruk digitális környezete folyamatosan változik.
Ezért frissítések szükségesek annak biztosításához, hogy az áruk ugyanúgy tudjanak működni, mint a szállítás időpontjában.
Ezenkívül – a hagyományos árukkal ellentétben – a digitális elemeket tartalmazó áruk nem teljesen különülnek el az eladó érdekkörétől, mivel az eladó vagy az adásvételi_szerződés alapján a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást nyújtó harmadik személy távoli eléréssel, általában az interneten keresztül frissíteni tudja az árut.
Ezért ha a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást egyszeri szolgáltatáson keresztül nyújtják, az eladónak kell felelnie azért, hogy biztosítsa a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének fenntartásához szükséges frissítéseket a fogyasztó által észszerűen elvárható ideig, még abban az esetben is, ha az áruk a szállítás időpontjában szerződésszerűek voltak.
A frissítések nyújtása tekintetében a fogyasztó által észszerűen elvárható időt az áruk és a digitális elemek típusát és célját, valamint a körülményeket és az adásvételi_szerződés jellegét figyelembe véve kell meghatározni.
A fogyasztó rendes körülmények között addig az időpontig várhatja el a frissítéseket, ameddig az eladó a hibás teljesítésért felel, míg egyes más esetekben a fogyasztó észszerű elvárása az említett időtartamon túl is terjedhet, így például különösen a biztonsági frissítések tekintetében.
Más esetekben, például az időben korlátozott célú digitális elemeket tartalmazó áruk esetében az eladónak a frissítések biztosítására vonatkozó kötelezettsége rendes körülmények között az említett időtartamra korlátozódik.
- = -
(32) Az áruk hosszabb élettartamának biztosítása a fenntarthatóbb fogyasztási szokások és a körforgásos gazdaság megvalósítása szempontjából fontos.
Hasonlóképpen a belső piac működése iránti bizalom növeléséhez nélkülözhetetlen, hogy a piacfelügyelet megerősítése és a gazdasági szereplők számára megfelelő ösztönzők biztosítása révén a nem megfelelő áruk ne kerüljenek az Unió piacára.
E célból a termékspecifikus uniós jogszabályok jelentik a legalkalmasabb eszközt a tartóssági és a termékkel kapcsolatos egyéb követelmények bevezetésére a termékek egyes típusaira vagy csoportjaira vonatkozóan, az e célhoz igazodó kritériumok alkalmazásával.
Ennek az irányelvnek ezért ki kell egészítenie az ilyen termékspecifikus uniós jogszabályokban kitűzött célkitűzéseket, és fel kell vennie a tartósságot az áruk szerződésszerűségének értékelését szolgáló objektív kritériumok közé.
Ebben az irányelvben a tartósság arra utal, hogy az áruk rendeltetésszerű használat mellett képesek megőrizni a megkövetelt funkcióikat és teljesítményüket.
Ahhoz, hogy az áruk szerződésszerűek legyenek, az azonos típusú áruk tekintetében szokásos tartóssággal kell rendelkezniük, amelyet a fogyasztó észszerűen elvárhat, figyelembe véve az adott áru jellegét – ideértve az ilyen áruk észszerű karbantartását, például az autó szűrőjének rendszeres vizsgálatát vagy cseréjét – és az értékesítési láncban szereplő bármely személy által vagy nevében tett bármely nyilvános kijelentést.
Az értékelés során figyelembe kell venni továbbá minden egyéb releváns körülményt, például az áru vételárát, illetve azt, hogy a fogyasztó milyen intenzitással vagy gyakorisággal használja az árut.
Ezenfelül, amennyiben a szerződéskötést megelőzően tett, az adásvételi_szerződés részét képező nyilatkozat a termék tartósságára vonatkozóan konkrét információkat tartalmaz, a fogyasztó számára lehetővé kell tenni, hogy ezeket az információkat a szubjektív szerződésszerűségi követelmények részének tekintse.
- = -
(34) Számos árut üzembe kell helyezni, mielőtt azt a fogyasztó érdemben használni tudja.
Ezenkívül a digitális elemeket tartalmazó áruk esetében általában telepíteni kell a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást, mielőtt a fogyasztó az árut a rendeltetésének megfelelően használatba tudja venni.
Ezért az áruk szakszerűtlen üzembe helyezéséből eredő – ideértve az árukba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmak és digitális_szolgáltatások szakszerűtlen telepítését – bármilyen hibát hibás teljesítésnek kell tekinteni, amennyiben az üzembe helyezést az eladó végezte vagy azt az eladó ellenőrzése alatt hajtották végre.
Amennyiben az árut a fogyasztónak kell üzembe helyeznie, a szerződésszerűség szakszerűtlen üzembe helyezésből eredő hiányát hibás teljesítésnek kell tekinteni, függetlenül attól, hogy az üzembe helyezést a fogyasztó vagy a fogyasztó felelőssége alatt egy harmadik fél végezte, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés az üzembe helyezési utasítások hiányosságai miatt következett be, így például azért, mert az utasítások nem teljeskörűek, vagy nem elég világosak, amiből adódóan azokat az átlag fogyasztó nehezen tudja használni.
- = -
(35) A szerződésszerűségnek az anyaghibákra és a jogi hibákra egyaránt ki kell terjednie.
A harmadik személyek jogainak – különösen szellemitulajdon-jogainak – megsértéséből eredő korlátozások akadályozhatják vagy korlátozhatják az áruknak a szerződéssel összhangban történő használatát.
A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ezekben az esetekben a fogyasztó élhessen az ezen irányelvben meghatározott, a hibás teljesítés esetén alkalmazható jogorvoslatokkal, kivéve, ha a nemzeti jog ilyen esetben a szerződés érvénytelenségéről vagy felbontásáról rendelkezik.
- = -
(36) A szabályok megfelelő rugalmasságának biztosítása érdekében – például a használt áruk adásvétele esetén – lehetővé kell tenni, hogy a szerződő felek eltérhessenek az ezen irányelvben előírt objektív szerződésszerűségi követelményektől.
Ilyen eltérés csak akkor lehetséges, ha a fogyasztót arról külön tájékoztatják, és ha a fogyasztó azt más nyilatkozatoktól és megállapodásoktól elkülönítve, aktív és félreérthetetlen magatartás tanúsításával elfogadja.
- = -
(37) Ahhoz, hogy a jogbiztonság a fogyasztók és az eladók szempontjából egyaránt javuljon, egyértelműen meg kell határozni azt az időpontot, amikor az áru szerződésszerűségét értékelni kell.
Az áruk szerződésszerűségének megállapítása szempontjából irányadó időpont az áruk leszállításának időpontja.
Ez azokra az árukra is vonatkozik, amelyek egyszeri szolgáltatáson keresztül nyújtott digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást foglalnak magukban, vagy azzal vannak összekapcsolva.
Ugyanakkor, ha az áruba beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást egy meghatározott időszakon belül folyamatosan kell biztosítani, az adott digitálistartalom- vagy digitálisszolgáltatás-elem szerződésszerűségének megállapítása szempontjából nem egy adott időpont, hanem egy adott időtartam irányadó, amely a szállítás időpontjában veszi kezdetét.
Jogbiztonsági okokból ez az időtartam meg kell, hogy egyezzen azzal az időtartammal, amíg az eladó a hibás teljesítésért felel.
- = -
(38) Ez az irányelv nem szabályozza a „szállítás” fogalmát, amiről a nemzeti jogban kell rendelkezni, különösen a tekintetben, hogy mit kell az eladónak tennie áruszállítási kötelezettségének teljesítéséhez.
Ezenkívül az ebben az irányelvben a szállítás időpontjára tett hivatkozások nem érintik a kárveszély átszállásáról a 2011/83/EU irányelvben megállapított, és a tagállamok jogába megfelelően átültetett szabályokat.
- = -
(39) A digitális elemeket tartalmazó áru akkor tekinthető a fogyasztó számára leszállítottnak, ha az áru fizikai része leszállításra került, és a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás egyszeri szolgáltatása is megtörtént, illetve a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás egy meghatározott időszakon belüli folyamatos szolgáltatása megkezdődött.
Ez annyit jelent, hogy az eladónak oly módon kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást, illetve számára oly módon kell azt hozzáférhetővé tennie, hogy a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás – illetve az ezek letöltésére vagy ezekhez való hozzáférés biztosítására alkalmas eszköz – elérje a fogyasztó érdekkörét, és semmilyen további intézkedésre ne legyen szükség az eladó részéről ahhoz, hogy a fogyasztó a szerződéssel összhangban használhassa a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást, például egy hivatkozás vagy letöltési opció biztosításával.
Ezért a szerződésszerűség megállapítása szempontjából az az időpont irányadó, amikor a digitális tartalmat szolgáltatták vagy a digitális_szolgáltatást nyújtották, ha az áru fizikai részét hamarabb leszállították.
Ebből adódóan biztosítani lehet, hogy egységes kezdőpontja legyen a helytállási időnek egyrészt a fizikai rész, másrészt a digitális elem vonatkozásában.
Ezenfelül a fogyasztók sok esetben nem tudják észlelni a fizikai rész hibáját a digitális_tartalom szolgáltatása vagy a digitális_szolgáltatás nyújtása előtt.
- = -
(40) Amennyiben az áru megkívánja, hogy azt az eladó helyezze üzembe, a fogyasztó egyes esetekben az üzembe helyezés befejezése előtt nem tudja használni az árut, illetve nem tudja észlelni a hibát.
Ennek megfelelően, ha az adásvételi_szerződés szerint az árut az eladó helyezi üzembe vagy az az eladó felelőssége alatt történik, az árukat akkor kell a fogyasztó számára leszállítottnak tekinteni, amikor az üzembe helyezés befejeződött.
- = -
(41) Az eladók számára a jogbiztonság biztosítása és a határokon átnyúló vásárlások iránti általános fogyasztói bizalom erősítése érdekében meg kell határozni egy időtartamot, amelyen belül a fogyasztó jogorvoslatra jogosult a szerződésszerűség megállapítása szempontjából irányadó időpontban fennálló hibás teljesítések tekintetében.
Figyelembe véve, hogy a tagállamok túlnyomó többsége az 1999/44/EK irányelv végrehajtásakor kétéves időtartamról rendelkezett, és a gyakorlatban ezt az időtartamot a piaci szereplők észszerűnek tekintették, ezt az időtartamot fenn kell tartani.
Célszerű, hogy ugyanez vonatkozzon a digitális elemeket tartalmazó árukra is.
Ugyanakkor, amennyiben a szerződés két éven túli időtartamra írja elő a folyamatos szolgáltatást, a fogyasztónak jogorvoslati jogosultságot kell biztosítani a digitális_tartalommal vagy digitális_szolgáltatással kapcsolatos hibás teljesítés tekintetében, amennyiben az azon az időtartamon belül következik be vagy válik felismerhetővé, amelyre kiterjedően a szerződés előírja a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás folyamatos szolgáltatását.
Annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok rugalmasan növelhessék a fogyasztóvédelem szintjét a nemzeti jogukban, a tagállamok számára lehetőséget kell adni, hogy az ebben az irányelvben megállapított időtartamnál hosszabb helytállási időtartamról rendelkezzenek az eladók vonatkozásában.
- = -
(42) A meglévő nemzeti jogrendszerekkel való koherencia érdekében a tagállamok szabadon dönthetnek, hogy azt írják elő, hogy az eladó felel a meghatározott időtartamon belül felismerhetővé vált hibás teljesítésért – amelyhez esetlegesen elévülési idő is kapcsolódik –, vagy azt, hogy a fogyasztó jogorvoslati lehetőségeire csak elévülési idő vonatkozik.
Az előbbi esetben a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az eladó helytállási idejét ne lehessen a fogyasztó jogorvoslati lehetőségeire vonatkozó elévülési idővel megkerülni.
Bár éppen ezért nem célszerű, hogy ez az irányelv harmonizálja a nemzeti szinten meghatározott elévülési idők kezdő időpontját, biztosítania kell, hogy az elévülési idők ne tegyék lehetetlenné a fogyasztók számára az olyan hibás teljesítés miatti jogorvoslati jogaik gyakorlását, amelyek azon időtartam alatt válnak felismerhetővé, ameddig az eladó felelősséggel tartozik a hibás teljesítésért.
Az utóbbi esetben a tagállamok kizárólag elévülési időt állapíthatnak meg vagy tarthatnak fenn a fogyasztó jogorvoslati lehetőségei tekintetében, és nem kell olyan időtartamot meghatározniuk, amelyen belül a hibás teljesítésnek felismerhetővé kell válnia ahhoz, hogy az eladó felelősséggel tartozzon.
Annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztókat ilyen esetekben ugyanolyan védelem illesse meg, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ha csak elévülési idő alkalmazandó, az is tegye lehetővé a fogyasztó számára az olyan hibás teljesítés miatti jogorvoslati jogok gyakorlását, amelyek legalább az ezen irányelvben helytállási időként meghatározott időtartam alatt válnak felismerhetővé.
- = -
(44) Ez az irányelv nem szabályozza az ebben az irányelvben előírt helytállási idő vagy az elévülési idő felfüggesztésének vagy megszakításának feltételeit.
Ezért a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy előírják a helytállási idő vagy az elévülési idő felfüggesztését vagy megszakítását például javítás, csere vagy az eladó és a fogyasztó közötti, békés vitarendezés érdekében folytatott tárgyalások esetén.
- = -
(45) Egy éven vagy – ha a tagállamok a kétéves időtartam alkalmazását választották – két éven keresztül a fogyasztónak csak azt kell igazolnia, hogy az áru nem szerződésszerű, anélkül, hogy azt is bizonyítania kellene, hogy a hibás teljesítés már a szerződésszerűség megállapítására irányadó időpontban is fennállt.
A fogyasztó követelésének elutasításához az eladónak kell azt bizonyítania, hogy a hibás teljesítés az említett időpontban nem állt fenn.
Ezenkívül bizonyos esetekben annak vélelmezése, hogy a hibás teljesítés a szerződésszerűség megállapítására irányadó időpontban már fennállt, összeegyeztethetetlen lehet az áru vagy a hiba jellegével.
Az első esetre példa lehet a jellegüknél fogva elhasználódó áruk, köztük a romlandó termékek, például a virágok, vagy az egyszeri használatra szánt áruk.
A második esetre példa lehet az olyan hiba, amelyet csakis a fogyasztó vagy nyilvánvaló külső ok idézhetett elő azt követően, hogy az árut a fogyasztónak leszállították.
Digitális elemeket tartalmazó áruk esetében, amennyiben a szerződés a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás folyamatos nyújtását írja elő, a fogyasztótól nem követelhető meg annak bizonyítása, hogy a digitális_tartalommal vagy digitális_szolgáltatással kapcsolatos hibás teljesítés már a szerződésszerűség megállapítására irányadó időtartam során fennállt.
A fogyasztó követelésének elutasításához az eladónak kell azt bizonyítania, hogy a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás az említett időszakban szerződésszerű volt.
- = -
(46) A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy olyan rendelkezéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be, amelyek előírják, hogy a fogyasztónak jogai érvényesítése érdekében egy legalább két hónapos határidőn belül értesítenie kell az eladót a hibás teljesítésről, attól az időponttól számítva, amikor a hibás teljesítést észlelte.
A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy biztosítsák a fogyasztók magasabb szintű védelmét azáltal, hogy nem vezetnek be ilyen kötelezettséget.
- = -
(47) A jogbiztonság növelése és a belső piac útjában álló főbb akadályok megszüntetése érdekében ennek az irányelvnek teljeskörűen harmonizálnia kell az árukkal kapcsolatos hibás teljesítés esetén a fogyasztó rendelkezésére álló jogorvoslatokat, valamint e jogorvoslatok érvényesítésének feltételeit. Így különösen hibás teljesítés esetén a fogyasztónak jogában kell, hogy álljon az áru szerződésszerűvé tételét kérni, vagy a vételár arányos csökkentésében részesülni, vagy megszüntetni a szerződést.
- = -
(48) Az áru szerződésszerűvé tétele tekintetében a fogyasztónak meg kell adni a javítás és a csere közötti választás lehetőségét.
A fogyasztó számára a javítás kérése lehetőségének biztosítása ösztönzi a fenntartható fogyasztást, és növelheti a termékek tartósságát.
A fogyasztó azon jogosultságát, hogy választhat a javítás és a csere között, csak abban az esetben kell korlátozni, ha az általa választott megoldás jogilag vagy gyakorlatilag lehetetlen, vagy a rendelkezésre álló másik lehetőséghez képest aránytalanul nagy költséget ró az eladóra.
Aránytalan például az áru cseréjét kérni egy kisebb karcolás miatt olyan esetben, ha a csere jelentős költséggel járna, a karcolást viszont könnyen ki lehet javítani.
- = -
(49) Az eladó számára lehetővé kell tenni, hogy megtagadja az áru szerződésszerűvé tételét, amennyiben mind a javítás, mind a csere lehetetlen, vagy azok aránytalan költséget rónak az eladóra.
Ugyanez érvényes akkor is, ha vagy a javítás, vagy a csere lehetetlen, az alternatív megoldás pedig aránytalan költségeket ró az eladóra.
Például ha az áru az eredeti kiszállítási helytől eltérő helyen található, a posta- és szállítási költségek aránytalanok lehetnek az eladó számára.
- = -
(50) Amikor a hiba felismerhetővé válik, a fogyasztónak értesítenie kell az eladót annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson számára az áru szerződésszerűvé tételére.
Az eladónak ezt észszerű időn belül meg kell tennie.
Ennek megfelelően a fogyasztó elvileg nem jogosult azonnal a vételár csökkentésére vagy a szerződés megszüntetésére, hanem észszerű időt kell biztosítania az eladó számára a hibás áru javítására vagy cseréjére.
Amennyiben az eladó az említett időtartamon belül nem javította meg vagy nem cserélte ki az árut, a fogyasztót meg kell, hogy illesse az a jog, hogy további várakozás nélkül követelje a vételárcsökkentést és abban részesüljön, vagy a szerződést megszüntesse.
- = -
(51) Amennyiben a javítás vagy csere a fogyasztó számára nem orvosolta megfelelően a hibás teljesítést, a fogyasztó számára biztosítani kell a vételárcsökkentéshez vagy a szerződés megszüntetéséhez való jogot.
Ez az eset áll fenn különösen akkor, ha az eladó a javítást vagy a cserét nem végezte el, vagy ha a körülményekből nyilvánvaló, hogy az eladó a javítást vagy a cserét nem fogja elvégezni, vagy ha az eladó megtagadta az áru megfelelővé tételét, mivel mind a javítás, mind a csere lehetetlen vagy aránytalan költséget róna rá.
- = -
(52) Bizonyos helyzetekben indokolt lehet, hogy a fogyasztó azonnal jogosult legyen a vételár csökkentésére vagy a szerződés megszüntetésére.
Ha az eladó intézkedett az áru szerződésszerűvé tételéről, ám ezt követően újra felismerhetővé válik valamilyen hiba, objektíven meg kell állapítani, hogy a fogyasztónak el kell-e fogadnia, hogy az eladó újra megkísérelje az áru szerződésszerűvé tételét, figyelembe véve az eset minden körülményét, mint például az áru típusát és értékét, valamint a hibás teljesítés jellegét és mértékét.
Különösen drága vagy összetett áruk esetében indokolt lehet, hogy az eladó újra megkísérelhesse az áru szerződésszerűvé tételét.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a fogyasztótól elvárható-e, hogy továbbra is bízzon abban, hogy az eladó képes az áru szerződésszerűvé tételére vagy sem, például amiatt, hogy ugyanaz a probléma másodszor is előfordul.
Hasonlóképpen, bizonyos helyzetekben a hibás teljesítés olyan súlyos lehet, hogy a fogyasztó már nem tud bízni abban, hogy az eladó képes az áru szerződésszerűvé tételére; például akkor, ha a hibás teljesítés súlyosan akadályozza a fogyasztót az áru rendeltetésszerű használatában, és a fogyasztótól nem várható el, hogy bízzon abban, hogy a javítás vagy csere orvosolni fogja a problémát.
- = -
(54) A tagállamoknak lehetőséget kell kapniuk annak szabályozására, hogy a kötelezett helyett milyen feltételekkel teljesíthet más személy, például hogy az eladónak az áru megjavítására vonatkozó kötelezettségét mely feltételek esetén teljesítheti a fogyasztó vagy harmadik fél az eladó költségére.
- = -
(55) Annak érdekében, hogy a fogyasztókat megvédjék a túlságosan hosszú késedelmek kockázatáról, minden javítást vagy cserét észszerű időn belül sikeresen le kell bonyolítani.
A javítás vagy csere elvégzésének észszerűnek minősülő ideje a javítás vagy a csere elvégzéséhez szükséges legrövidebb időnek kell, hogy megfeleljen.
Ezt az időt objektíven kell meghatározni, figyelembe véve az áru jellegét és összetettségét, a hiba jellegét és súlyosságát, valamint a javítás vagy csere elvégzéséhez szükséges erőfeszítést.
A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy ezen irányelv végrehajtása során a javítás vagy csere elvégzése észszerű idejének fogalmát úgy értelmezhessék, hogy olyan rögzített időtartamokról rendelkeznek, amelyek általában észszerűnek tekinthetők a javításra vagy a cserére, különösen meghatározott termékkategóriák esetében.
- = -
(56) Ez az irányelv nem kell, hogy rendelkezzen arról, hogy a kötelezett kötelezettségeit hol kell teljesíteni.
Ezért ez az irányelv sem a szállítás helyét nem határozhatja meg, sem azt nem írhatja elő, hogy a javítást vagy cserét hol kell elvégezni; ezeknek a kérdéseknek a szabályozását a nemzeti jogra kell hagyni.
- = -
(58) Ahhoz, hogy a fogyasztó a szerződés megszüntetéséhez való jogát ténylegesen érvényesíthesse, olyan esetekben, amikor a fogyasztó több árut vásárolt, de a hibás teljesítés az adott szerződés alapján szállított áruk közül csak néhányat érint, a fogyasztónak biztosítani kell a jogot, hogy a nem szerződésszerű árukkal együtt vásárolt többi áru tekintetében is megszüntesse a szerződést, akkor is, ha e többi áru szerződésszerű, amennyiben a fogyasztótól észszerűen nem várható el, hogy elfogadja azt, hogy csak a szerződésszerű árukat tartsa meg.
- = -
(59) Amennyiben a fogyasztó a hibás teljesítés miatt megszünteti a szerződést, ennek az irányelvnek kizárólag a megszüntetéshez való jog legfontosabb hatásait és gyakorlásának főbb módozatait kell előírnia, különösen a felek azon kötelezettségét, hogy vissza kell adniuk, amit kaptak.
Az eladót tehát kötelezni kell a fogyasztótól kapott vételár visszatérítésére, a fogyasztót pedig kötelezni kell az áru visszaadására.
- = -
(60) Ez az irányelv nem érintheti a tagállamok azon lehetőségét, hogy szabályozzák a megszüntetésnek az ezen irányelvben nem tárgyalt következményeit, például az áruk értékcsökkenésének, megsemmisülésének vagy elvesztésének következményeit.
A tagállamok számára azt is lehetővé kell tenni, hogy szabályozzák, hogy a vételárat milyen feltételekkel kell visszatéríteni a fogyasztónak, így például a visszatérítéshez használandó eszközöket vagy a visszatérítés következtében felmerült esetleges költségeket vagy díjakat.
A tagállamok számára lehetővé kell tenni például, hogy határidőket állapítsanak meg a vételár visszatérítésére vagy az áruk visszaadására vonatkozóan.
- = -
(61) Az eladó károkért való felelősségének elve az adásvételi_szerződések egyik alapvető eleme.
A fogyasztó számára ezért biztosítani kell bármely olyan hátrányokból eredő kár megtérítéséhez való jogot, amelyeket az eladó ezen irányelv megsértésével okozott, beleértve a hibás teljesítés következtében elszenvedett kár megtérítését is.
E kártérítésnek a fogyasztót a lehető legközelebb kell juttatnia ahhoz a helyzethez, amelyben az áruk szerződésszerűsége esetén lett volna.
Mivel a kártérítéshez való jog már valamennyi tagállamban biztosított, ez az irányelv nem érintheti a fogyasztóknak az e szabályok megsértéséből eredő kára megtérítésére vonatkozó nemzeti szabályokat.
A tagállamok szabadon szabályozhatják a fogyasztó kártérítésre vonatkozó igényét olyan helyzetekben, amelyekben a javítás vagy a csere jelentős kényelmetlenséget okozott vagy késedelmesen történt meg.
- = -
(62) Az átláthatóság biztosítása érdekében a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozó, valamint a kereskedelmi_jótállás meglétével és feltételeivel kapcsolatos, a 2011/83/EU irányelvben foglalt követelmények mellett a kereskedelmi_jótállásra vonatkozóan elő kell írni bizonyos követelményeket.
Emellett a jogbiztonság növelése és a fogyasztók félrevezetésének elkerülése érdekében ennek az irányelvnek elő kell írnia, hogy amennyiben a kapcsolódó reklámokban szereplő kereskedelmi_jótállási feltételek a fogyasztókra nézve kedvezőbbek, mint a jótállási nyilatkozatban szereplő feltételek, úgy a kedvezőbb feltételek irányadók.
Végezetül ennek az irányelvnek rendelkeznie kell a jótállási nyilatkozat tartalmáról, és arról, hogy milyen módon kell azt a fogyasztók rendelkezésére bocsátani.
A jótállási nyilatkozatban például fel kell tüntetni a kereskedelmi_jótállás feltételeit annak kikötésével, hogy az áru szerződésszerűségének szavatolására vonatkozó jogszabályi kötelezettséget nem érinti a kereskedelmi_jótállás, egyértelművé téve ezáltal, hogy a kereskedelmi_jótállás feltételei olyan kötelezettségvállalást keletkeztetnek, amely az áru szerződésszerűségének szavatolására vonatkozó jogszabályi kötelezettségen felül jelentkezik.
A tagállamok számára biztosítani kell, hogy szabadon megállapíthassanak szabályokat a kereskedelmi_jótállás ezen irányelv által nem szabályozott egyéb vonatkozásai tekintetében – például a kereskedelmi_jótálláshoz a jótállásra kötelezetten kívül más kötelezetteket is társítsanak –, amennyiben e szabályok nem fosztják meg a fogyasztókat ez ebben az irányelvben foglalt, teljeskörűen harmonizált, kereskedelmi_jótállásról szóló rendelkezésekkel számukra biztosított védelemtől.
Bár a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon határozzanak arról, hogy a kereskedelmi_jótállást térítésmentesen kell nyújtani, biztosítaniuk kell, hogy az eladó vagy a gyártó bármilyen kötelezettségvállalása, amely az ezen irányelvben meghatározott kereskedelmi_jótállásnak minősül, megfeleljen ezen irányelv harmonizált szabályainak.
- = -
(63) Figyelembe véve, hogy az eladó az áru bármely olyan hibájáért felelős a fogyasztó felé, amely az eladó vagy egy harmadik fél cselekménye vagy mulasztása miatt következett be, az eladó számára lehetővé kell tenni, hogy jogorvoslattal éljen az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban szereplő felelős személlyel szemben.
E jogorvoslatnak magában kell foglalnia az olyan hibás teljesítésből eredő jogorvoslatot, mint a frissítés – többek között a biztonsági frissítés – elmulasztása, amely szükséges lett volna a digitális elemeket tartalmazó áru szerződésszerűségének fenntartásához.
Ez az irányelv azonban nem érintheti az eladó és az értékesítési láncban szereplő egyéb felek közötti szerződéskötés szabadságát.
Az említett jog gyakorlásának részleteiről, különösen arról, hogy az ilyen jogorvoslatot kivel szemben és hogyan lehet gyakorolni, illetve hogy a jogorvoslat kötelező jellegű-e, a tagállamoknak kell rendelkezniük.
Ez az irányelv nem szabályozza azt a kérdést, hogy a fogyasztó közvetlenül is érvényesíthet-e igényt az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban részt vevő személyekkel szemben, kivéve azokat az eseteket, amikor a gyártó az árukra kereskedelmi_jótállást kínál a fogyasztó számára.
- = -
(64) Azon személyeknek vagy szervezeteknek, amelyek a nemzeti jog értelmében úgy tekinthetők, hogy jogos érdekük fűződik a fogyasztók szerződéses jogainak védelméhez, jogosultaknak kell lenniük arra, hogy eljárást kezdeményezhessenek olyan bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására vagy megfelelő jogi eljárások kezdeményezésére.
- = -
(66) Az 1999/44/EK irányelvet hatályon kívül kell helyezni.
A hatályon kívül helyezés időpontját össze kell hangolni ezen irányelv átültetésének határidejével.
Annak biztosítása érdekében, hogy az átültetés határidejét követően megkötött szerződésekre egységesen alkalmazzák azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a tagállamok ennek az irányelvnek megfeleljenek, ez az irányelv nem alkalmazandó az átültetés határidejét megelőzően megkötött szerződésekre.
- = -
(67) Az ezen irányelv végrehajtása terén folytatott, határokon átnyúló együttműködés elősegítése érdekében módosítani kell az (EU) 2017/2394 európai parlamenti és tanácsi rendelet (8) mellékletét, hogy az kiegészüljön egy erre az irányelvre utaló hivatkozással.
- = -
(68) A fogyasztók ezen irányelvben megállapított kollektív érdekei védelmének biztosítása érdekében módosítani kell a 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) I.
mellékletét, hogy az kiegészüljön egy erre az irányelvre utaló hivatkozással.
- = -
(71) Helyénvaló, hogy a Bizottság a hatálybalépést követően öt évvel felülvizsgálja ezen irányelv alkalmazását, ideértve különösen a jogorvoslatokra és a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezéseket – a használt áruk és a nyilvános_árveréseken eladott áruk tekintetében is –, valamint a tartósságra vonatkozó gyártói kereskedelmi_jótállásra vonatkozó rendelkezéseket.
A Bizottságnak értékelnie kell azt is, hogy ezen irányelv és az (EU) 2019/770 irányelv alkalmazása a digitális_tartalom szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatások nyújtása és a digitális elemeket tartalmazó áruk adásvétele tekintetében következetes és egységes jogi keretet biztosít-e.
- = -