(3) A gyors technológiai fejlődés folyamatosan átalakítja a művek és más védelem alatt álló teljesítmények létrehozásának, előállításának, terjesztésének és hasznosításának módját.
Sorra jelennek meg új üzleti modellek és új szereplők.
A vonatkozó jogszabályoknak időtállónak kell lenniük annak érdekében, hogy ne korlátozzák a technológiai fejlődést.
Az uniós szerzői jogi keretben foglalt célkitűzések és alapelvek változatlanul helytállóak.
Ugyanakkor a jogosultak és a felhasználók számára továbbra is fennáll a jogbizonytalanság a digitális környezetben a művek és más védelem alatt álló teljesítmények bizonyos – például határokon átnyúló – felhasználási módjait illetően.
Ahogy azt a Bizottság „A korszerű, európaibb szerzői jogi keret felé” című, 2015. december 9-i közleményében is megfogalmazta, a hatályos uniós szerzői jogi keret bizonyos területeken kiigazításra és kiegészítésre szorul, megőrizve ugyanakkor a szerzői és szomszédos jogok magas szintű védelmét.
Ez az irányelv bizonyos szerzői jogi és szomszédos jogi kivételek és korlátozások digitális és határokon átnyúló környezetekhez való igazítására vonatkozó szabályokat ír elő, és olyan intézkedésekről rendelkezik, amelyek különösen, de nem kizárólag a kereskedelmi forgalomban nem kapható művek és más védelem alatt álló teljesítmények terjesztését és az audiovizuális művek egyedi lehíváson alapuló videoszolgáltatáson keresztüli hozzáférhetővé tételét illetően megkönnyítik bizonyos engedélyezési gyakorlatok alkalmazását annak érdekében, hogy a tartalmak szélesebb körben hozzáférhetővé váljanak.
Olyan szabályokat is tartalmaz, amelyek megkönnyítik a közkinccsé vált tartalom használatát.
A szerzői jogok szempontjából jól működő és méltányos piac megteremtése érdekében szabályokat kell megállapítani a kiadványokhoz fűződő jogokra, a műveknek vagy más védelem alatt álló teljesítményeknek a felhasználók által feltöltött tartalmakat tároló és hozzáférhetővé tevő online szolgáltatók általi felhasználására, a szerzők és az előadóművészek szerződései átláthatóságára, illetve a szerzők és az előadóművészek díjazására vonatkozóan, továbbá létre kell hozni a szerzők és előadóművészek kizárólagos alapon átruházott jogai visszavonására szolgáló mechanizmust.
- = -
(12) Az Unió-szerte működő kutatóhelyek különféle szervezeteket foglalnak magukban, amelyek elsődlegesen tudományos kutatásokat végeznek, vagy a kutatások mellett oktatási szolgáltatásokat is nyújtanak.
A „tudományos kutatás” fogalmát ezen irányelv értelmében akként kell értelmezni, hogy az kiterjed mind a természettudományokra, mind a bölcsészettudományokra.
E szervezetek sokfélesége miatt fontos, hogy egyetértés legyen a kutatóhely fogalmát illetően.
Ide kell, hogy tartozzanak például az egyetemek vagy más felsőoktatási intézmények és azok könyvtárai mellett az olyan szervezetek is, mint a kutatóintézetek és a kutatást végző kórházak.
A különböző tagállamokban működő kutatóhelyek eltérő jogi formájuk és felépítésük ellenére rendszerint rendelkeznek azzal a közös vonással, hogy nonprofit alapon vagy államilag elismert, közérdekű célért tevékenykednek.
E közérdekű célt tükrözheti például a közfinanszírozás, illetve a nemzeti jogszabályokban vagy közbeszerzési szerződésekben foglalt rendelkezések.
Ezen irányelv alkalmazásában azonban nem tekinthetők kutatóhelynek azok a szervezetek, amelyek felett vállalkozások olyan döntő befolyást gyakorolnak, ami lehetővé teszi e vállalkozások számára, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a strukturális felépítésből – például részvényesi vagy tagi minőségükön keresztül – adódóan, aminek köszönhetően kedvezőbben férhetnek hozzá a kutatás eredményeihez.
- = -
(20) Míg a távoktatási és a határokon átnyúló oktatási programok többnyire a felsőoktatásban jellemzőek, addig a digitális eszközök és anyagok az oktatás minden szintjén egyre elterjedtebbé válnak, különösen a tanulási élmény javítása és gazdagítása érdekében.
Az ezen irányelvben biztosított kivétel vagy korlátozás ezért várhatóan előnyös lesz a tagállamokban elismert, többek között az alapfokú, középfokú, szakképző és felsőfokú oktatásban közreműködő minden oktatási intézmény számára.
A kivétel vagy korlátozás csak olyan mértékben alkalmazandó, amennyiben a felhasználásokat az adott oktatási tevékenység nem kereskedelmi jellegű célja indokolja.
Az oktatási intézmény szervezeti felépítése és finanszírozásának módja nem lehet döntő tényező a tevékenység nem kereskedelmi jellegének megállapítása szempontjából.
- = -
(34) Ezen engedélyezési mechanizmusok szempontjából fontos a szigorú és megfelelően működő közös jogkezelési rendszer.
A 2014/26/EU irányelv ilyen rendszerről rendelkezik, amely rendszer különösen a felelősségteljes irányításra, az átláthatóságra és a jelentéstételre vonatkozó szabályokat tartalmaz, valamint az egyes jogosultaknak járó összegek rendszeres, gondos és pontos elosztását és kifizetését foglalja magában.
- = -
(44) A kiterjesztett hatályú közös jogkezelés lehetővé teszi, hogy egy közös jogkezelő szervezet a jogosultak nevében közös engedélyező testületként engedélyt bocsásson ki, függetlenül attól, hogy a jogosultak megbízták-e ezzel a szervezetet.
A mechanizmusokra épülő rendszerek, mint a kiterjesztett közös jogkezelés, a jogszabályon alapuló megbízás vagy a képviselet vélelmezése, számos tagállamban jól bevált gyakorlatnak minősülnek, és különböző területeken is alkalmazhatók lehetnek.
A valamennyi fél számára jól működő szerzői jogi kerethez szükséges, hogy arányos jogi mechanizmusok álljanak rendelkezésre a művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények engedélyezéséhez.
A tagállamok számára ezért biztosítani kell, hogy olyan megoldásokra támaszkodhassanak, amelyek lehetővé teszik a közös jogkezelő szervezetek számára, hogy bizonyos felhasználási típusok esetében potenciálisan nagyszámú műre és más védelem alatt álló teljesítményre vonatkozóan adjanak ki felhasználási engedélyeket, és hogy az ilyen felhasználási engedélyekből származó bevételt felosszák a jogosultak között a 2014/26/EU irányelvvel összhangban.
- = -