(3) Egy valódi digitális egységes piac megvalósítása, a jogbiztonság erősítése és a tranzakciós költségek – különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára történő – csökkentése érdekében a magas szintű fogyasztóvédelmet alapul véve harmonizálni kell a digitális_tartalom szolgáltatására és a digitális_szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásait.
- = -
(6) E problémák kezelése érdekében a vállalkozások és a fogyasztók számára lehetővé kell tenni, hogy a digitális_tartalom szolgáltatásával és a digitális_szolgáltatások nyújtásával összefüggő egyes alapvető kérdésekben teljes körűen harmonizált, Unió-szerte alkalmazandó szerződéses jogokra támaszkodhassanak.
Néhány alapvető szabályozási elem teljes harmonizációja jelentősen növelné a fogyasztók és a vállalkozások jogbiztonságát.
- = -
(8) A fogyasztóknak részesülniük kell a digitális_tartalom szolgáltatásához és a digitális_szolgáltatások nyújtásához fűződő, harmonizált jogok által biztosított magas szintű védelem előnyeiből.
Egyértelmű, kötelezően biztosítandó jogokkal kell rendelkezniük, amikor az Unióból bárhonnan digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatásokat szereznek be vagy digitális_tartalomhoz vagy digitális_szolgáltatásokhoz férnek hozzá.
Annak, hogy ilyen jogokkal rendelkeznek, növelnie kell a digitális_tartalom és a digitális_szolgáltatások beszerzésével szembeni bizalmukat.
Ennek hozzá kellene járulnia az általuk jelenleg elszenvedett károk mérsékléséhez is, ugyanis egyértelmű jogokkal rendelkeznének, amely lehetővé tenné a digitális_tartalommal és a digitális_szolgáltatásokkal kapcsolatos problémáik kezelését.
- = -
(9) Ennek az irányelvnek teljes körűen harmonizálnia kell egyes, uniós és nemzeti szinten eddig nem szabályozott kulcsfontosságú szabályokat.
- = -
(10) Ennek az irányelvnek világos és egyértelmű módon kell meghatároznia a hatályát, és világos anyagi jogi szabályokról kell rendelkeznie a hatálya alá tartozó digitális_tartalom és digitális_szolgáltatások tekintetében.
Ezen irányelv hatályának és anyagi jogi szabályainak egyaránt technológiasemlegesnek és jövőbiztosnak kell lenniük.
- = -
(11) Ennek az irányelvnek közös szabályokat kell megállapítania a digitális_tartalom szolgáltatására vagy a digitális_szolgáltatás nyújtására irányuló, a kereskedők és a fogyasztók közötti szerződésekre vonatkozó egyes követelményeket illetően.
E célból teljes mértékben harmonizálni kell a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűségére, a szerződésszerűség vagy a teljesítés hiánya, illetve a szolgáltatás elmulasztása esetén rendelkezésre álló jogorvoslatokra, a jogorvoslat gyakorlásának módozataira, valamint a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás módosítására vonatkozó szabályokat.
A fogyasztói szerződések jogának néhány lényeges elemére vonatkozó, teljes körűen harmonizált szabályok megkönnyítenék a vállalkozások – különösen a kkv-k – számára, hogy termékeiket más tagállamokban is kínálják.
A kulcsfontosságú szabályok teljes körű harmonizációjának eredményeként a fogyasztók magas szintű fogyasztóvédelemben részesülnének és egyéb jóléti előnyökhöz jutnának.
Ezen irányelv hatályán belül a tagállamok nem írhatnak elő további formai vagy érdemi követelményeket.
A tagállamok például nem írhatnak elő az ezen irányelvben meghatározottaktól eltérő szabályokat a bizonyítási teher megfordításával kapcsolatban, illetve nem írhatnak elő olyan kötelezettséget a fogyasztó számára, hogy adott időn belül értesítenie kell a kereskedőt a hibás teljesítésről.
- = -
(12) Ez az irányelv nem érintheti a nemzeti jognak az ebben az irányelvben nem szabályozott kérdésekre vonatkozó rendelkezéseit, például a szerződések létrejöttére, érvényességére, semmisségére vagy joghatásaira, illetve a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás jogszerűségére vonatkozó nemzeti szabályokat.
Ez az irányelv nem határozza meg a digitális_tartalom szolgáltatására vagy digitális_szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések jogi természetét, továbbá a nemzeti jogra kell maradnia annak meghatározásának is, hogy az ilyen szerződések például adásvételi, szolgáltatási, bérleti vagy sui generis szerződésnek minősülnek-e.
Ez az irányelv nem érinti továbbá azokat a nem kifejezetten fogyasztói szerződésekre vonatkozó nemzeti szabályokat, amelyek bizonyos típusú, a szerződés megkötésekor nem felismerhető hiányosságok tekintetében rendelkeznek különös jogorvoslatokról, nevezetesen a nemzeti jog azon rendelkezéseit, amelyek a kereskedő rejtett hibák esetén fennálló felelősségére különös szabályokat határoznak meg.
Ez az irányelv nem érinti továbbá a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás hibás teljesítése esetén a fogyasztó által az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban szereplő személyek vagy az említett személyek kötelezettségeit teljesítő más személyek ellen érvényesíthető szerződésen kívüli jogorvoslatokról rendelkező nemzeti jogszabályokat.
- = -
(15) A tagállamoknak továbbra is biztosítani kell a lehetőséget, hogy például maguk szabályozzák a felek azon jogát, hogy kötelezettségeik vagy azok egy része teljesítését függővé tegyék attól, hogy a másik fél teljesítette-e kötelezettségeit. Így például továbbra is lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy rendelkezzenek arról, hogy hibás teljesítés esetén a fogyasztó jogosult-e a vételár vagy annak egy része visszatartására, amíg a kereskedő szerződésszerűvé nem teszi a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást, vagy arról, hogy a kereskedő jogosult-e a fogyasztónak a szerződés megszüntetése okán járó visszatérítést visszatartani, amíg a fogyasztó nem teljesíti a fizikai adathordozónak a kereskedőhöz való visszajuttatásával kapcsolatos, ezen irányelvben előírt kötelezettségét.
- = -
(16) A tagállamok számára továbbra is lehetővé kell tenni azt is, hogy az ezen irányelv hatálya alól kizárt szerződésekre is kiterjesszék ezen irányelv szabályait, vagy hogy e szerződéseket egyébként szabályozzák.
A tagállamok szabadon dönthetnek például úgy, hogy az ezen irányelv által a fogyasztók számára nyújtott védelmet olyan természetes vagy jogi személyekre – például nem kormányzati szervezetekre, induló vállalkozásokra vagy kkv-kra – is kiterjesztik, amelyek ezen irányelv értelmében nem minősülnek fogyasztónak.
- = -
(17) A fogyasztó meghatározásának azokra a természetes személyekre kell kiterjednie, akik nem kereskedelmi, üzleti, kézműipari vagy szakmai célból járnak el.
Ugyanakkor a tagállamok továbbra is szabadon megállapíthatják, hogy olyan kettős célú szerződések esetében, amelyeknél a szerződést részben a személy kereskedelmi tevékenységi körébe tartozó, részben pedig azon kívül eső célból kötik, és a kereskedelmi cél annyira korlátozott, hogy a szerződés egésze szempontjából nem elsődleges, az adott személy fogyasztónak is tekintendő-e, és milyen feltételek mellett.
- = -
(18) Ez az irányelv minden olyan szerződésre alkalmazandó, amelynek keretében a kereskedő a fogyasztónak digitális tartalmat szolgáltat vagy digitális_szolgáltatást nyújt, illetve ezt vállalja.
A platformszolgáltatók kereskedőknek tekinthetők ezen irányelv értelmében, ha saját üzleti tevékenységükhöz kapcsolódó célból és a fogyasztó közvetlen szerződéses partnereként járnak el valamely digitális_tartalom szolgáltatása, illetve digitális_szolgáltatás nyújtása céljából.
A tagállamok számára továbbra is lehetővé kell tenni, hogy kiterjeszthessék ezen irányelv alkalmazását olyan platformszolgáltatókra, amelyek ezen irányelv szerint nem minősülnek kereskedőnek.
- = -
(19) Az irányelvnek különböző típusú digitális tartalmak és digitális_szolgáltatások, illetve azok szolgáltatása és nyújtása terén felmerülő problémákkal kell foglalkoznia.
A gyors technológiai fejlődés követése, valamint a digitális_tartalom és a digitális_szolgáltatás fogalma időtállóságának fenntartása érdekében ezen irányelv hatályának többek között ki kell terjednie a számítógépes programokra, alkalmazásokra, videofájlokra, audiofájlokra, zenefájlokra, digitális játékokra, e-könyvekre és egyéb e-kiadványokra, valamint az adatok digitális formában való létrehozását, kezelését, elérését vagy tárolását lehetővé tevő digitális_szolgáltatásokra, például az olyan szolgáltatásként nyújtott szoftverekre, mint a video- és audiomegosztás és egyéb tárhelyszolgáltatás, szövegszerkesztés és játékok felhőalapú szolgáltatás keretében, valamint a közösségi média.
Miután digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás sokféleképpen szolgáltatható, illetve nyújtható, többek között továbbítható fizikai adathordozón, letölthető a fogyasztók saját eszközeire, streamelhető – lehetővé téve a digitális_tartalom tárolására szolgáló létesítményekhez vagy a közösségi média használatához való hozzáférést – ez az irányelv a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás továbbításának vagy hozzáférhetővé tételének módjától függetlenül alkalmazandó.
Ez az irányelv azonban az internet-hozzáférési szolgáltatásokra nem alkalmazandó.
- = -
(20) Ezen irányelvnek és az (EU) 2019/771 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (3) kölcsönösen ki kell egészítenie egymást.
Míg ez az irányelv a digitális_tartalom szolgáltatására és a digitális_szolgáltatások nyújtására irányuló szerződéseket érintő egyes követelményekre alkalmazandó szabályokat, addig az (EU) 2019/771 irányelv az áruk adásvételére irányuló szerződéseket érintő egyes követelményekre alkalmazandó szabályokat határozza meg.
Ennek megfelelően a fogyasztók elvárásainak teljesítése, valamint a digitális_tartalommal kereskedők számára egyértelmű és egyszerű jogi keret biztosítása érdekében ez az irányelv alkalmazandó a fizikai adathordozón, például DVD-n, CD-n, USB-kulcson és memóriakártyán szolgáltatott digitális_tartalomra, valamint magára a fizikai adathordozóra is, feltéve hogy a fizikai adathordozó kizárólag a digitális_tartalom hordozójának szerepét tölti be.
Mindazonáltal ezen irányelvnek a kereskedő szolgáltatási kötelezettségére, valamint a szolgáltatás elmulasztása esetén a fogyasztó jogorvoslati lehetőségeire vonatkozó rendelkezései helyett a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (4) az áruk szállításával kapcsolatos kötelezettségekre és a szállítás elmulasztása esetén rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó rendelkezései alkalmazandók.
Ezen túlmenően továbbra is a 2011/83/EU irányelvnek például az elállási jogra és az áruk szolgáltatására irányadó szerződés jellegére vonatkozó rendelkezései alkalmazandók az ilyen fizikai adathordozókra és az azokon szolgáltatott digitális_tartalomra.
Ez az irányelv nem érinti továbbá az ezen árukra a szerzői jog értelmében alkalmazandó terjesztési jogot.
- = -
(21) Az (EU) 2019/771 irányelv alkalmazandó az áruk – a digitális_elemeket_tartalmazó_árukat is beleértve – adásvételére irányuló szerződésekre.
A digitális_elemeket_tartalmazó_áruk fogalma olyan árukra vonatkozik, amelyekbe digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás van beépítve vagy azzal oly módon összekapcsolva, hogy az érintett digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni a funkcióját.
Az árukba ily módon beépített vagy azokkal összekapcsolt digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás az (EU) 2019/771 irányelv hatálya alá tartozik, amennyiben azt az árura vonatkozó adásvételi szerződés keretében az áruval együtt szolgáltatják.
Az, hogy a beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalom szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatás nyújtása az eladóval kötött adásvételi szerződés részét képezi-e, e szerződés tartalmától függ.
Ennek ki kell terjednie az olyan beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalomra vagy digitális_szolgáltatásra, amelynek szolgáltatását, illetve nyújtását a szerződés kifejezetten előírja.
Ide tartoznak azok az adásvételi szerződések is, amelyek valamely konkrét digitális_tartalom szolgáltatására vagy konkrét digitális_szolgáltatás nyújtására vonatkozónak értelmezhetők, mivel az azonos típusú áruk esetében szokásosnak minősülnek, és mivel az áruk jellegéből adódóan, továbbá figyelembe véve az eladó által vagy az ő nevében, illetve az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban szereplő személyek – köztük a gyártó – által tett nyilvános kijelentéseket, a fogyasztó észszerűen elvárhatta ezeket.
Ha például egy okostelevízió a hirdetés szerint egy bizonyos videoalkalmazást tartalmaz, ezt a videoalkalmazást úgy kell tekinteni, hogy az az adásvételi szerződés részét képezi.
Ez attól függetlenül alkalmazandó, hogy a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást előre telepítették-e az árura, vagy azt később kell csak letölteni egy másik eszközre, és amely így csak össze van kapcsolva az áruval.
- = -
(22) Ezzel szemben, ha a beépített vagy összekapcsolt digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hiánya nem akadályozza meg, hogy az áruk betöltsék funkcióikat, illetve ha a fogyasztó olyan digitális_tartalom szolgáltatására vagy digitális_szolgáltatás nyújtására köt szerződést, amely nem képezi részét a digitális elemeket tartalmazó árura vonatkozó adásvételi szerződének, úgy ezt a szerződést elkülönültnek kell tekinteni az áruk értékesítésére irányuló adásvételi szerződéstől – még akkor is, ha az eladó az említett harmadik fél szolgáltatóval kötendő második szerződésnél közvetítőként jár el –, és az ezen irányelv hatálya alá tartozhat.
Például ha a fogyasztó letölt egy játékalkalmazást az alkalmazás-áruházból az okostelefonjára, a játékalkalmazás szolgáltatására irányuló szerződés elkülönül a magának az okostelefonnak az adásvételére irányuló szerződéstől.
Az (EU) 2019/771 irányelv ezért csak az okostelefon adásvételi szerződésére vonatkozik, míg a játékalkalmazás szolgáltatása ezen irányelv hatálya alá tartozik, amennyiben az ezen irányelvben meghatározott feltételek teljesülnek.
Egy másik példa, amikor a felek kifejezetten abban állapodnak meg, hogy a fogyasztó konkrét operációs rendszer nélkül vásárolja meg az okostelefont, és a fogyasztó a későbbiekben szerződést köt egy harmadik féllel operációs rendszer szolgáltatására.
Ebben az esetben a külön megvásárolt operációs rendszer szolgáltatása nem képezi az adásvételi szerződés részét, és ezért nem tartozik az (EU) 2019/771 irányelv hatálya alá, de ezen irányelv hatálya alá tartozhat, amennyiben az ezen irányelvben meghatározott feltételek teljesülnek.
- = -
(23) A digitális ellenértéket, például elektronikus utalványokat vagy elektronikus kuponokat a fogyasztók különböző áruk vagy szolgáltatások vételárának megfizetésére használják a digitális egységes piacon.
Ezek a digitális ellenértékek egyre fontosabbá válnak a digitális_tartalom szolgáltatása és a digitális_szolgáltatások nyújtása terén, ezért ezeket fizetési módnak kell tekinteni ezen irányelv értelmében.
Ezeket a digitális ellenértékeket úgy kell értelmezni, hogy azok a virtuális fizetőeszközöket is magukban foglalják, amennyiben azokat a nemzeti jog elismeri.
A fizetés módjától függő különbségtétel bevezetése megkülönböztetést okozhat, és indokolatlanul arra ösztönözné a vállalkozásokat, hogy a digitális ellenértékért biztosított digitálistartalom-szolgáltatásra vagy digitálisszolgáltatás-nyújtásra térjenek át.
Mivel ugyanakkor a digitális ellenértékek kizárólagos célja, hogy fizetési módként szolgáljanak, azok nem tekinthetők ezen irányelv értelmezésében digitális_tartalomnak vagy digitális_szolgáltatásnak.
- = -
(24) A digitális_tartalom szolgáltatása és a digitális_szolgáltatások nyújtása gyakran oly módon történik, hogy a fogyasztó nem díjat fizet, hanem személyes_adatokat ad át a kereskedőnek.
Az ilyen üzleti modelleket különböző formákban a piac jelentős részén alkalmazzák.
Maradéktalanul elismerve, hogy a személyes_adatok védelme alapvető jog, és hogy ezért a személyes_adatok nem tekinthetők árunak, ennek az irányelvnek biztosítania kell, hogy ezen üzleti modell keretében a fogyasztókat szerződéses jogorvoslatok illessék meg.
Ezért ez az irányelv alkalmazandó azokra a szerződésekre, amelyek keretében a kereskedő a fogyasztónak digitális tartalmat szolgáltat vagy digitális_szolgáltatást nyújt, illetve erre kötelezettséget vállal, a fogyasztó pedig személyes_adatokat ad át, illetve erre kötelezettséget vállal.
A személyes_adatok átadhatók a kereskedőnek a szerződés megkötésekor vagy későbbi időpontban is, például amikor a fogyasztó hozzájárul ahhoz, hogy a kereskedő felhasználja a fogyasztó által a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás felhasználásával feltöltött vagy létrehozott személyes_adatokat.
A személyes_adatok védelmére vonatkozó uniós jog meghatározza a személyes_adatok jogszerű kezelése jogalapjainak kimerítő jegyzékét.
Ez az irányelv minden olyan szerződésre alkalmazandó, amelynek keretében a fogyasztó személyes_adatokat ad át a kereskedőnek, illetve ezt vállalja.
Például ez az irányelv alkalmazandó azokra az esetekre, amikor a fogyasztó közösségimédia-fiókot nyit, és megad egy nevet és egy e-mail címet, amelyet nem kizárólag a digitális_tartalom szolgáltatásának vagy a digitális_szolgáltatás nyújtásának céljára vagy a jogi követelményeknek való megfelelés céljára használnak.
Ez az irányelv alkalmazandó azokra az esetekre is, amikor a fogyasztó hozzájárul, hogy bármely személyes_adatnak minősülő anyagot, például fényképet vagy az általa feltöltött bejegyzést a kereskedő marketing céllal kezeljen.
A tagállamok ugyanakkor továbbra is szabadon állapíthatják meg, hogy a nemzeti jognak a szerződés létrejöttére, fennállására és érvényességére vonatkozó követelményei teljesülnek-e.
- = -
(26) Ezt az irányelvet alkalmazni kell a fogyasztó saját igényeihez igazított digitális_tartalom, többek között a testre szabott szoftver fejlesztésére irányuló szerződésekre.
Ezt az irányelvet alkalmazni kell a dolgok 3D nyomtatásához szükséges elektronikus adatállományok szolgáltatására is, amennyiben ezek az adatállományok ezen irányelv értelmében megfelelnek a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás fogalommeghatározásának.
Ez az irányelv azonban nem szabályozza a 3D nyomtatási technológia alkalmazásával előállított dolgokhoz kapcsolódó jogokat vagy kötelezettségeket.
- = -
(27) Mivel ezt az irányelvet azokra a szerződésekre kell alkalmazni, amelyek tárgya digitális_tartalom szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatás nyújtása fogyasztók számára, nem kell alkalmazni azokban az esetekben, amikor a szerződés fő tárgya olyan szellemi szolgáltatások – például fordítói szolgáltatások, építészeti szolgáltatások vagy jogi szolgáltatások vagy más szellemi tanácsadási szolgáltatások – nyújtása, amelyeket gyakran maga a kereskedő végez, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás végeredményének létrehozásához vagy a fogyasztóhoz való szállításhoz vagy eljuttatásához a kereskedő felhasznál-e digitális eszközöket.
Ugyanígy nem kell alkalmazni ezen irányelvet a közszolgáltatásokra – mint például a szociális biztonsági szolgáltatásokra és az állami nyilvántartásokra –, amennyiben a digitális eszközöket kizárólag a szolgáltatásnak a fogyasztó részére történő továbbítására vagy kommunikálására használják.
Ezt az irányelvet a közokiratokra és egyéb közjegyzői okiratokra sem kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy azok elkészítése, rögzítése, többszörözése vagy továbbítása digitális eszközök útján történik-e.
- = -
(28) A számfüggetlen személyközi kommunikációs szolgáltatások piaca – amely nem állami szinten kiosztott számozási erőforrások révén teszi lehetővé a kapcsolódást – gyorsan fejlődik.
Az elmúlt években az interneten keresztüli személyközi kommunikációt lehetővé tevő új digitális_szolgáltatások, például a webalapú e-mail- és online üzenetküldő szolgáltatások megjelenése nyomán egyre több fogyasztó használ ilyen szolgáltatásokat.
Ezen okokból kifolyólag hatékony védelmet kell biztosítani a fogyasztók számára az ilyen szolgáltatások tekintetében.
Ezért ez az irányelv a számfüggetlen személyközi kommunikációs szolgáltatásokra is alkalmazandó.
- = -
(29) Ezt az irányelvet nem kell alkalmazni a 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (5) meghatározott egészségügyi ellátásra.
Az „egészségügyi ellátás” ezen irányelv hatálya alóli kizárása minden olyan digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás esetében is alkalmazandó, amely a 93/42/EGK (6) vagy a 90/385/EGK (7) tanácsi irányelvben, vagy a 98/79/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (8) meghatározott orvostechnikai eszköznek minősül, ha az ilyen orvostechnikai eszközt a 2011/24/EU irányelvben meghatározott egészségügyi szakember írja fel vagy biztosítja.
Ezen irányelv alkalmazandó ugyanakkor minden olyan digitális_tartalomra vagy digitális_szolgáltatásra, amely orvostechnikai eszköznek minősül – például az egészségügyi applikációkra –, amelyeket a fogyasztó beszerezhet úgy, hogy azt nem egészségügyi szakember írja fel vagy biztosítja.
- = -
(30) A pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos uniós jog számos fogyasztóvédelmi szabályt tartalmaz.
Az erre az ágazatra vonatkozó jogszabályokban, különösen a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (9) meghatározott pénzügyi szolgáltatások magukban foglalják a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó vagy azokhoz hozzáférést biztosító digitális tartalmakat és digitális_szolgáltatásokat is, ezért a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos uniós jogban nyújtott védelem ezekre is vonatkozik.
A pénzügyi szolgáltatásnak minősülő digitális tartalmakhoz vagy digitális_szolgáltatásokhoz kapcsolódó szerződéseket ezért ki kell zárni ezen irányelv hatálya alól.
- = -
(33) A digitális tartalmat és a digitális_szolgáltatásokat gyakran árukkal vagy más szolgáltatásokkal együtt biztosítják, és a fogyasztónak több különböző elemből álló szerződéscsomag formájában kínálják, például amikor a digitális televíziós műsorszolgáltatást elektronikai berendezés vásárlásával ötvözik.
Ilyen esetben a fogyasztó és a kereskedő közötti szerződés egyes elemei a digitálistartalom-szolgáltatásra vagy a digitális_szolgáltatás nyújtására vonatkoznak, míg más szerződéses elemek eltérő jellegűek, például áruk adásvételére vagy szolgáltatás nyújtására vonatkoznak.
Ezt az irányelvet a teljes szerződésnek kizárólag azokra az elemeire kell alkalmazni, amelyek digitális_tartalom szolgáltatását, illetve digitális_szolgáltatások nyújtását érintik.
A szerződés többi elemére a nemzeti jogban az ilyen szerződésekre alkalmazandó, illetve adott esetben a valamely konkrét ágazatot vagy tárgyat szabályozó más uniós jogban foglalt szabályok irányadók.
Hasonlóképpen a nemzeti jog irányadó abban is, hogy a szerződéscsomag egyik elemének megszűnése miként érintheti a szerződéscsomag egyéb részeit.
Ugyanakkor az (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv (10) szerződéscsomagokat szabályozó ágazatspecifikus rendelkezéseivel való összhang biztosítása érdekében, amennyiben a kereskedő az említett irányelv értelmezése szerinti, számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatással kombinált digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást kínál, ezen irányelvnek a digitális_tartalom módosítására vonatkozó rendelkezései nem alkalmazandók a csomag digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás elemére.
Ehelyett az (EU) 2018/1972 irányelv vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni a csomag valamennyi elemére, köztük a digitális_tartalomra vagy a digitális_szolgáltatásra is.
- = -
(38) Ez az irányelv nem szabályozza a személyes_adatok jogszerű kezelésének feltételeit, mivel ezt a kérdést különösen az (EU) 2016/679 rendelet szabályozza.
Ennek következtében az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében végzett személyesadat-kezelés csak abban az esetben jogszerű, ha a személyesadat-kezelés jogalapja tekintetében megfelel az (EU) 2016/679 rendelet rendelkezéseinek.
Ha a személyes_adatok kezelése hozzájáruláson alapul, különösen az (EU) 2016/679 rendelet 6.
cikke (1) bekezdésének a) pontján, alkalmazni kell az említett rendelet különös rendelkezéseit, ideértve a hozzájárulás önkéntességének értékelésére vonatkozó feltételekre vonatkozó rendelkezéseket is.
Ez az irányelv nem szabályozhatja a hozzájárulás érvényességének kérdését.
Az (EU) 2016/679 rendelet az adattörlésre és az adathordozhatóságra vonatkozóan is átfogó jogokat biztosít.
Ezen irányelv nem sértheti ezeket a jogokat, amelyek az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződés keretében, illetve a fogyasztó által a szerződés ezen irányelv szerinti megszüntetésekor a fogyasztó által a kereskedőnek nyújtott, illetve a kereskedő által gyűjtött minden személyes_adatra vonatkoznak.
- = -
(40) Ez az irányelv nem szabályozza a hatálya alá tartozó szerződésekre nézve abban az esetben felmerülő következményeket, ha a fogyasztó visszavonja a személyes_adatai kezeléséhez nyújtott hozzájárulását.
Ezen következményeknek továbbra is a nemzeti jog tárgykörébe kell tartoznia.
- = -
(41) A digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást a kereskedő különféle módokon nyújthatja a fogyasztóknak.
A kereskedő fogyasztó felé digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás rendelkezésre bocsátása vagy hozzáférhetővé tétele formájában teljesítendő ezen szolgáltatási kötelezettsége – amely a kereskedő elsődleges szerződéses kötelezettsége – teljesítésének szabályaira és idejére vonatkozóan helyénvaló egyszerű és egyértelmű szabályokat meghatározni.
A digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás fogyasztó számára történő rendelkezésre bocsátását vagy hozzáférhetővé tételét akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás – vagy az ezekhez való hozzáférés biztosítására vagy az ezek letöltésére alkalmas eszköz – elérte a fogyasztó érdekkörét, és semmilyen további intézkedésre nincs szükség a kereskedő részéről ahhoz, hogy a fogyasztó a szerződéssel összhangban használhassa a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást.
Tekintettel arra, hogy a kereskedő főszabályként nem felel azon harmadik fél intézkedéseiért vagy mulasztásaiért, amely a fogyasztó által a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás fogadásához vagy tárolásához választott fizikai vagy virtuális eszközt – például elektronikus platformot vagy felhőalapú tárhelyszolgáltatást – üzemelteti, elegendő, ha a kereskedő ennek a harmadik félnek szolgáltatja a digitális tartalmat vagy nyújtja a digitális_szolgáltatást.
Mindazonáltal a fizikai vagy virtuális eszköz nem tekinthető a fogyasztó által választottnak abban az esetben, ha az a kereskedő ellenőrzése alatt áll vagy szerződéses alapon kapcsolódik a kereskedőhöz, illetve abban az esetben sem, ha a fogyasztó választotta ugyan ezt a fizikai vagy virtuális eszközt a digitális_tartalom fogadásához vagy tárolásához, de az a kereskedő által ajánlott egyetlen olyan eszköz volt, amelynek segítségével a fogyasztó megkaphatta vagy elérhette a digitális tartalmat, illetve a digitális_szolgáltatást.
- = -
(42) A digitális_tartalomnak, illetve a digitális_szolgáltatásnak meg kell felelnie a kereskedő és a fogyasztó között létrejött szerződésben meghatározott követelményeknek.
Meg kell felelnie különösen a szerződésben foglalt leírásnak, és azt a szerződésben meghatározott mennyiségben – például..
a hozzáférhető zenefájlok száma –, minőségben – például képfelbontás –, nyelven és verzióban kell nyújtani.
A digitális_tartalomnak vagy szolgáltatásnak továbbá rendelkeznie kell a szerződésben előírt biztonsági jellemzőkkel, funkcionalitással, kompatibilitással, interoperabilitással és egyéb jellemzőkkel.
A szerződéses követelmények magukban foglalják a szerződéskötés előtti tájékoztatásból fakadó követelményeket is, amelyek a 2011/83/EU irányelvvel összhangban a szerződés szerves részét képezik.
Ezek a követelmények szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodásba is foglalhatók, amennyiben a vonatkozó nemzeti jog szerint az ilyen megállapodás a fogyasztó és a kereskedő közötti szerződéses viszony részét képezi.
- = -
(43) A funkcionalitás fogalmát úgy kell érteni, hogy az utal a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás lehetséges felhasználásának módjaira.
A műszaki korlátok – például digitális jogok kezelésére szolgáló rendszer vagy regionális kódolás – hiánya vagy megléte például befolyásolhatja azt, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás – tekintettel rendeltetésére – be tudja-e tölteni valamennyi funkcióját.
Az interoperabilitás fogalma a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás azon képességére vonatkozik, hogy képes-e, illetve milyen mértékben képes olyan hardverrel és szoftverrel együttműködni, amely eltér attól, amellyel általában a megegyező típusú digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatásokat használják.
Sikeres együttműködésnek minősülne többek között például az, ha a digitális_tartalom vagy szolgáltatás képes arra, hogy az említett eltérő szoftverrel vagy hardverrel információt cseréljen, és felhasználja a kicserélt információt.
- = -
(44) Mivel a digitális tartalmak és a digitális_szolgáltatások folyamatosan fejlődnek, a kereskedők abban is megállapodhatnak a fogyasztókkal, hogy a frissítések és funkciók megjelenésekor azokat elérhetővé teszik a fogyasztók számára.
A digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás tekintetében a teljesítés szerződésszerűségének értékelésekor ezért azt is figyelembe kell venni, hogy azt frissítették-e a szerződésben kikötött módon.
A szerződésben megállapodott frissítések szolgáltatásának hiányát úgy kell tekinteni, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás tekintetében a teljesítés hibás.
Emellett hibás vagy hiányos frissítés esetén is úgy kell tekinteni, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás tekintetében a teljesítés hibás, mivel az ilyen frissítés ez esetben sem a szerződésnek megfelelően történik.
- = -
(45) A szerződésszerűség, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztókat ne fosszák meg jogaiktól – például abban az esetben, ha a szerződés nagyon alacsony színvonalat határoz meg –, a digitális_tartalomnak vagy a digitális_szolgáltatásnak a szerződésszerűség szubjektív követelményei mellett a szerződésszerűség ezen irányelvben meghatározott objektív követelményeinek is eleget kell tennie.
A szerződésszerűséget többek között az azonos típusú digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás felhasználása szokásos céljának figyelembevételével kell értékelni.
Rendelkeznie kell továbbá az azonos típusú digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás esetében elfogadott szokásos minőséggel és teljesítménnyel, amelyet a fogyasztó észszerűen elvárhat, figyelembe véve a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás jellegét és figyelembe véve az adott digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás konkrét tulajdonságaival kapcsolatban a kereskedő vagy az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban szereplő személyek által vagy nevében tett valamennyi nyilvános kijelentést.
- = -
(46) Minden olyan esetben, amelyre vonatkozóan ez az irányelv valamely személy általi észszerű elvárhatóságra hivatkozik, az észszerűség követelményének teljesülését objektíven kell értékelni, figyelembe véve a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás jellegét és célját, az eset körülményeit, valamint az érintett felek irányadó szokásait és gyakorlatait.
Objektíven kell felmérni különösen azt, hogy a hibás teljesítés jellegére figyelemmel mennyi idő tekinthető észszerűnek a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűvé tételére.
- = -
(47) A fogyasztó által észszerűen elvárható ideig a kereskedőnek frissítéseket – a biztonsági frissítéseket is beleértve – kell biztosítania a fogyasztó részére annak érdekében, hogy fenntartsa a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerű és biztonságos állapotát.
Az időben korlátozott célú digitális tartalmak vagy digitális_szolgáltatások esetében például a frissítések biztosításának kötelezettsége az említett időszakra korlátozódik, míg más típusú digitális tartalmak vagy digitális_szolgáltatások esetében a frissítések fogyasztó részére történő biztosításának időtartama a hibás teljesítésre vonatkozó helytállási időnek felelhet meg, illetve ezt az időt meg is haladhatja, különösen például a biztonsági frissítések tekintetében.
A fogyasztó szabadon dönthet a rendelkezésére bocsátott frissítések telepítéséről.
Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy nem telepíti a frissítéseket, nem várhatja el, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás megőrizze szerződésszerű állapotát.
A kereskedőnek tájékoztatnia kell a fogyasztót, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerű állapotának megőrzéséhez szükséges frissítések, többek között a biztonsági frissítések telepítésének elmulasztása befolyásolja a kereskedőnek a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás azon elemeinek szerződésszerű állapotáért viselt felelősségét, amelyek szerződésszerű állapotát az adott frissítéseknek kellett volna fenntartaniuk.
Ez az irányelv nem érinti a biztonsági frissítéseknek az uniós vagy nemzeti jogban megállapított biztosítására vonatkozó kötelezettségeket.
- = -
(48) Az (EU) 2016/679 rendelet és minden más uniós adatvédelmi jogszabály teljes körűen alkalmazandó a személyes_adatoknak az ezen irányelv hatálya alá tartozó valamennyi szerződéssel összefüggésben történő kezelésére.
Emellett ez az irányelv nem érinti az (EU) 2016/679 rendeletben rögzített jogokat, kötelezettségeket és szerződésen kívüli jogorvoslati lehetőségeket.
Az (EU) 2016/679 rendeletben előírt követelmények, ezen belül olyan alapelvek, mint az adattakarékosság, a beépített és az alapértelmezett adatvédelem követelményeinek nem teljesítését eredményező tények – az eset körülményeitől függően – a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűségére vonatkozó, ezen irányelvben meghatározott szubjektív vagy objektív követelmények tekintetében hibás teljesítésnek minősülhetnek.
Ennek egyik példája lehet, amikor a kereskedő a szerződésben kifejezetten olyan kötelezettséget vállal – vagy a szerződés így értelmezhető –, amely a kereskedő (EU) 2016/679 rendelet szerinti kötelezettségeihez is kapcsolódik.
Ilyen esetekben ez a szerződéses kötelezettségvállalás a szerződésszerűség szubjektív követelményeinek részét képezheti.
A másik példa az lehet, amikor az (EU) 2016/679 rendelet szerinti kötelezettségek teljesítésének elmulasztásával egyidejűleg alkalmatlanná válik a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás arra, hogy megfeleljen rendeltetésének, és ezért nem teljesíti a szerződésszerűség objektív követelményét, amely megköveteli, hogy a digitális_tartalomnak vagy a digitális_szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra a célra, amelyre az ugyanolyan típusú digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás szokásosan használatos lenne.
- = -
(49) A megfelelő rugalmasság biztosítása érdekében lehetővé kell tenni, hogy a szerződő felek eltérhessenek a szerződésszerűség objektív követelményeitől.
Ilyen eltérés csak akkor lehetséges, ha a fogyasztót arról külön tájékoztatják, és ha a fogyasztó azt más nyilatkozatoktól és megállapodásoktól elkülönítve, kifejezett és egyértelmű magatartás tanúsításával elfogadja.
Mindkét feltétel teljesíthető például oly módon, hogy a fogyasztó pipát tesz egy mezőbe, illetve rákattint egy gombra vagy egyéb módon aktivál egy hasonló funkciót.
- = -
(51) A digitális tartalmak vagy a digitális_szolgáltatások számos fajtája, például a felhőalapú szolgáltatások esetében a szolgáltatás adott időtartam alatt folyamatosan történik.
Ezért szükséges annak biztosítása, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás a szerződés teljes időtartama alatt szerződésszerű legyen.
A digitális_tartalom szolgáltatásának vagy a digitális_szolgáltatás nyújtásának rövid ideig tartó zavarai hibás teljesítésnek tekintendők, amennyiben ezek meghaladják az elhanyagolható mértéket, vagy ismétlődnek.
Ezenfelül tekintettel a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás gyakori, különösen frissítésekkel történő javítására, a fogyasztó részére szolgáltatott digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás verziójának a szerződés megkötéskor rendelkezésre álló legfrissebb verziónak kell lennie, kivéve, ha a szerződő felek ettől eltérően állapodtak meg.
- = -
(52) Ahhoz, hogy a digitális_tartalom és a digitális_szolgáltatás megfelelően működjön, azt szakszerűen kell integrálni a fogyasztó hardver- és szoftverkörnyezetébe.
A digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerű teljesítésének a szakszerűtlen integrálásból fakadó hiánya a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás hibás teljesítésének tekintendő, amennyiben az integrálás a kereskedő által vagy az ellenőrzése mellett, illetve a fogyasztó által a kereskedő integrálásra vonatkozó utasításai alapján történt, és a szakszerűtlen integrálást az előírt integrálási utasítások hiányosságai okozták, például azok hiányos volta vagy egyértelműségének hiánya, amely az átlagos fogyasztó számára megnehezíti a telepítési utasítások használatát.
- = -
(53) A fogyasztót a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatások használatában ezen irányelvvel összhangban korlátozhatják a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok jogosultjai által a szellemi alkotások jogával összhangban megszabott korlátozások.
Ilyen korlátozások eredhetnek a végfelhasználói felhasználási szerződésből, amelynek alapján a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást a fogyasztónak nyújtják.
Ilyen például az az eset, amikor a végfelhasználói felhasználási szerződés megtiltja a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás működéséhez kapcsolódó bizonyos funkciók használatát a fogyasztó számára.
Az ilyen korlátozások sérthetik a szerződésszerűség ezen irányelvben meghatározott objektív követelményeit, ha ezek az azonos típusú digitális tartalmakban vagy digitális_szolgáltatásokban szokás szerint megtalálható és a fogyasztók által észszerűen elvárható jellemzőket érintenek.
Ilyen esetekben a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást nyújtó kereskedővel szemben igénybe vegye a hibás teljesítés esetére ezen irányelvben előírt jogorvoslati lehetőségeket.
A kereskedő csak úgy kerülheti el ezt a felelősséget, ha teljesíti a szerződésszerűség ezen irányelvben meghatározott objektív követelményeitől való eltérés feltételeit, azaz ha a szerződés megkötése előtt konkrétan tájékoztatja a fogyasztót arról, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás valamely adott tulajdonsága eltér a szerződésszerűség objektív követelményeitől, és a fogyasztó kifejezetten és külön elfogadja ezt az eltérést.
- = -
(54) A jogi hibák különösen fontos problémát jelentenek a szellemitulajdon-jogok hatálya alá tartozó digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatások esetében.
A harmadik fél jogainak megsértése a fogyasztónak a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás használatában való, ezen irányelv szerinti korlátozását eredményezheti.
A jogok ilyen megsértése ténylegesen megakadályozhatja, hogy a fogyasztó a szerződés szerint élvezhesse a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást, illetve annak egyes jellemzőit, például ha a fogyasztó egyáltalán nem fér hozzá vagy nem tud jogszerűen hozzáférni a digitális_tartalomhoz vagy a digitális_szolgáltatáshoz.
Ennek oka lehet az, hogy a harmadik fél jogosan kényszeríti a kereskedőt az adott jogok megsértésének és az adott digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás kínálatának megszüntetésére, illetve hogy a fogyasztó a jogszabályok megsértése nélkül nem használhatja a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást.
Ha harmadik fél jogainak megsértése olyan korlátozást eredményez, amely megakadályozza vagy korlátozza a digitális_tartalomnak vagy a digitális_szolgáltatásnak a szerződésszerűség szubjektív és objektív követelményeivel összhangban történő használatát, a fogyasztó számára biztosítani kell, hogy élhessen a hibás teljesítésre vonatkozó jogorvoslati lehetőségekkel, kivéve, ha a nemzeti jog a szerződés semmisségéről vagy felbontásáról rendelkeznek, például a jogszavatosság megsértése miatt.
- = -
(55) A kereskedőnek felelősséggel kell tartoznia a fogyasztóval szemben a digitális_tartalom szolgáltatásának, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtásának hibás teljesítése esetén, valamint a digitális_tartalom szolgáltatásának, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtásának bármely elmulasztásáért.
Mivel a digitális_tartalom fogyasztónak történő szolgáltatása, illetve a digitális_szolgáltatás fogyasztónak történő nyújtása lehet egyszeri, többszöri vagy egy adott időszakon keresztül folyamatos, helyénvaló, hogy a digitális_tartalom szolgáltatásának, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtása szerződésszerűségének megállapítása alapjául szolgáló időpontot e különböző szolgáltatási típusok alapján állapítsák meg.
- = -
(56) Digitális tartalom fogyasztónak történő szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatás fogyasztónak történő nyújtása történhet egyszeri jelleggel, például abban az esetben, amikor a fogyasztók elektronikus formában töltenek le könyvet és azt saját készülékükön tárolják.
Ehhez hasonlóan a szolgáltatás ilyen egyedi aktusok sorozatából is állhat, amikor például a fogyasztók hetente linket kapnak egy új elektronikus könyv letöltéséhez.
A digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás e kategóriájának megkülönböztető jegye az, hogy a fogyasztók ezek után időbeli korlátozás nélkül hozzáférhetnek a tartalomhoz, illetve időbeli korlátozás nélkül felhasználhatják azt.
Ezekben az estekben a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűségét a tartalomszolgáltatás, illetve szolgáltatásnyújtás időpontjában kell értékelni, ezért a kereskedő csupán a hibás teljesítés azon eseteiért felelős, amelyek az egyszeri vagy többszöri tartalomszolgáltatás, illetve szolgáltatásnyújtás megtörténte időpontjában fennállnak.
A jogbiztonság garantálása érdekében a kereskedők és a fogyasztók számára lehetővé kell tenni, hogy egy olyan harmonizált minimális időtartamra támaszkodhassanak, amely alatt a kereskedő felelősséget visel a hibás teljesítésért.
A digitális_tartalom szolgáltatásának vagy a digitális_szolgáltatás nyújtásának egyszeri cselekményéről vagy ilyen egyedi cselekmények sorozatáról rendelkező szerződések tekintetében a tagállamok gondoskodnak arról, hogy amennyiben a vonatkozó nemzeti jogszabályok alapján a kereskedő csak a teljesítést követő egy bizonyos időszakon belül felismerhetővé váló hiba esetén tartozik felelőséggel, ez az időszak a teljesítés időpontjától számított legalább két év legyen.
- = -
(57) A digitális_tartalom szolgáltatására, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtására adott időszakon keresztül folyamatosan is sor kerülhet.
A folyamatos szolgáltatás olyan esetekre is kiterjedhet, amikor a kereskedő meghatározott vagy meghatározatlan időre tesz elérhetővé egy digitális_szolgáltatást a fogyasztó számára, például két éven keresztül felhőalapú tárhelyet, vagy közösségimédia-platformon határozatlan időre tagságot biztosít.
Ezen kategória megkülönböztető jegye az, hogy a digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás csupán addig elérhető vagy hozzáférhető a fogyasztó számára, amíg a határozott idejű szerződés szól, vagy amíg a határozatlan időre szóló szerződés hatályban van.
Ezért indokolt, hogy a kereskedő ilyen esetekben csupán azon teljesítési hibákért legyen felelős, amelyek ezen időszakban jelennek meg.
A folyamatos tartalomszolgáltatásnak, illetve szolgáltatásnyújtásnak nem feltétlenül kell hosszú távú tartalomszolgáltatásnak, illetve szolgáltatásnyújtásnak lennie.
Egy videoklip webes közvetítését (streaming) mint adott időszakon keresztül nyújtott folyamatos szolgáltatást kell tekinteni, függetlenül az audiovizuális fájl tényleges hosszától.
Adott időszakon keresztül nyújtott folyamatos tartalomszolgáltatásnak, illetve szolgáltatásnyújtásnak számít az is, amikor a digitális_tartalom, illetve szolgáltatás bizonyos elemeit időközönként vagy a szerződés rögzített időtartama alatt vagy a határozatlan időre szóló szerződés érvényességi ideje alatt több alkalommal teszik elérhetővé, például olyan esetekben, amikor a szerződés meghatározza, hogy adott vírusirtó program példánya a szerződés időtartama alatt minden hónap első napján automatikusan frissül, vagy hogy a kereskedő egy digitális játék új elemeinek elérhetővé válásakor frissítést bocsát a fogyasztó rendelkezésére, és a digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás a szerződés meghatározott időtartama, vagy a határozatlan időre szóló szerződés érvényessége folyamán érhető el a fogyasztók számára.
- = -
(59) A digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás sajátos jellege, nagyfokú összetettsége, valamint a know-how, a műszaki információk és a csúcstechnológiai támogatás kereskedő általi jobb ismerete és az azokhoz való jobb hozzáférése miatt a kereskedő a fogyasztónál valószínűleg kedvezőbb helyzetben van ahhoz, hogy tudja, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás miért nem szerződésszerű.
A kereskedő valószínűleg kedvezőbb helyzetben van annak értékeléséhez is, hogy a tartalomszolgáltatás vagy a szolgáltatásnyújtás elmulasztása vagy a hibás teljesítés annak tulajdonítható-e, hogy a fogyasztó digitális_környezete nem kompatibilis a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás műszaki követelményeivel.
Ezért jogvita esetén – bár a fogyasztónak kell bizonyítékot szolgáltatnia arról, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás nem szerződésszerű – a fogyasztónak nem kell bizonyítania, hogy a hibás teljesítés fennállt a digitális_tartalom szolgáltatása vagy a digitális_szolgáltatás nyújtása időpontjában, illetve folyamatos tartalomszolgáltatás vagy szolgáltatásnyújtás esetén a szerződés időtartama alatt.
- = -
(60) A fogyasztó a magánéletének tiszteletben tartásához, többek között a közlései titkosságához és a személyes_adatai védelméhez való alapvető jog sérelme nélkül köteles együttműködni a kereskedővel annak lehetővé tétele érdekében, hogy a kereskedő – a műszaki szempontból rendelkezésére álló és a fogyasztó számára a legkisebb beavatkozást lehetővé tevő eszközök alkalmazásával – meggyőződhessen arról, hogy a fogyasztó digitális_környezete-e a hibás teljesítés oka.
Ez gyakran megtehető például oly módon, hogy a kereskedő automatikusan generált jelentéseket kap a fogyasztó internetkapcsolatára vonatkozó váratlan eseményekről vagy adatokat kap.
Kizárólag rendkívüli és kellően indokolt körülmények között, ha minden egyéb eszköz legjobb használata ellenére sem adódik más lehetséges megoldás, szükségessé válhat, hogy a fogyasztók engedélyezzék a virtuális hozzáférést digitális_környezetükhöz.
Ha azonban a fogyasztó nem működik együtt a kereskedővel, és a fogyasztót tájékoztatták együttműködése hiányának következményeiről, a fogyasztónak nem csak azt kell bebizonyítania, hogy a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás nem szerződésszerű, hanem azt is, hogy – egyszeri szolgáltatásról vagy egyedi szolgáltatási aktusok sorozatáról rendelkező szerződés esetén – a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás hibás teljesítése a digitális_tartalom szolgáltatásának vagy a digitális_szolgáltatás nyújtásának időpontjában, illetve amennyiben a szerződés egy adott időszak alatti folyamatos szolgáltatásról rendelkezik, a szerződés időtartama alatt fennállt.
- = -
(61) Amennyiben a kereskedő elmulasztotta a digitális_tartalom szolgáltatását, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtását, a fogyasztónak fel kell hívnia a kereskedőt a digitális_tartalom szolgáltatására, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtására.
Ilyen esetben a kereskedőnek késedelem nélkül vagy a mindkét fél által kifejezetten elfogadott további határidőn belül cselekednie kell.
Mivel a digitális_tartalom szolgáltatása, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtása digitális formában történik, a legtöbb esetben nem szükséges további idő ahhoz, hogy a digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás elérhetővé váljon a fogyasztó számára.
Ezért ilyen esetekben a kereskedő azon kötelezettsége, hogy indokolatlan késedelem nélkül kezdje meg a digitális_tartalom szolgáltatását vagy a digitális_szolgáltatás nyújtását, azt jelenti, hogy a kereskedőnek azonnal kell szolgáltatnia a digitális tartalmat vagy nyújtania a digitális_szolgáltatást.
Amennyiben a kereskedő ezt követően sem kezdi meg a digitális_tartalom szolgáltatását vagy a digitális_szolgáltatás nyújtását, lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztó megszüntethesse a szerződést.
Különleges körülmények között, például amikor egyértelmű, hogy a kereskedő nem fog digitális tartalmat szolgáltatni vagy digitális_szolgáltatást nyújtani, illetve amennyiben a tartalomszolgáltatás vagy a szolgáltatásnyújtás konkrét időpontja alapvető fontosságú a fogyasztó számára, lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztó anélkül is megszüntethesse a szerződést, hogy előbb felhívná a kereskedőt a digitális_tartalom szolgáltatására vagy a digitális_szolgáltatás nyújtására.
- = -
(62) Hibás teljesítés esetén a fogyasztó számára biztosítani kell a jogot, hogy kérje a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűvé tételét, vagy az ár arányos csökkentését, illetve hogy megszüntesse a szerződést.
- = -
(64) A digitális_tartalom és a digitális_szolgáltatások sokféleségére tekintettel az azokhoz fűződő jogok gyakorlására vagy az azokhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére nem helyénvaló rögzített határidőket megállapítani.
Előfordulhat, hogy ezek a határidők nem veszik figyelembe az említett sokféleséget, és – esettől függően – vagy túl rövidek vagy túl hosszúak.
Ezért helyénvalóbb előírni, hogy a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást észszerű időn belül kell szerződésszerűvé tenni.
Ez a követelmény nem akadályozhatja meg a feleket abban, hogy konkrét időpontban állapodjanak meg a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűvé tétele tekintetében.
A digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást ingyenesen kell szerződésszerűvé tenni.
A fogyasztónak különösen nem merülhetnek fel költségei a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás frissítésének kifejlesztésével kapcsolatban.
- = -
(65) Amennyiben a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűvé tétele jogilag vagy tényszerűen lehetetlen, illetve amennyiben a kereskedő megtagadja a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűvé tételét, mivel az aránytalan költségeket okozna a kereskedő számára, vagy amennyiben a kereskedő elmulasztotta, hogy észszerű időn belül, ingyenesen és a fogyasztónak okozott jelentős kellemetlenség nélkül szerződésszerűvé tegye a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást, a fogyasztó számára jogai orvoslása érdekében biztosítani kell az árcsökkentés vagy a szerződés megszüntetésének lehetőségét.
Bizonyos helyzetekben indokolt, hogy a fogyasztó azonnali jelleggel jogosult legyen az árcsökkentésre vagy a szerződés megszüntetésére: például akkor, ha a kereskedőnek korábban nem sikerült a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást szerződésszerűvé tenni, vagy ha a teljesítés hibájának súlyossága miatt nem várható el a fogyasztótól, hogy bízzon abban, hogy a kereskedő képes biztosítani a digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás tekintetében a szerződésszerű teljesítést.
A fogyasztónak jogosultnak kell lennie például közvetlenül kérni az ár csökkentését vagy a szerződés megszüntetését, amennyiben olyan vírusirtó programot szolgáltattak számára, amely maga is vírussal fertőzött, és ennélfogva a teljesítés súlyosan hibásnak minősül.
Ugyanez alkalmazandó abban az esetben is, ha nyilvánvaló, hogy a kereskedő nem fogja a digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás tekintetében a szerződésszerű teljesítést észszerű időn belül vagy a fogyasztónak jelentős kényelmetlenség okozása nélkül biztosítani.
- = -
(66) Abban az esetben, ha a fogyasztó egy bizonyos időtartam folyamán szolgáltatott digitális_tartalomért, illetve nyújtott digitális_szolgáltatásért fizetett ár csökkentésére jogosult, a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás árcsökkentése mértékének kiszámításakor figyelembe kell venni a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás értékének mind a hibás teljesítés miatti, mind pedig az azon idő eltelte miatti csökkenését, amelynek során a fogyasztó nem élhetett azokkal az előnyökkel, amelyeket a szerződésszerű digitálistartalom-szolgáltatás, illetve digitálisszolgáltatás-nyújtás biztosított volna.
- = -
(67) Amennyiben a digitális_tartalom szolgáltatása, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtása vételár ellenében történik, a fogyasztó számára csak akkor indokolt lehetővé tenni a szerződés megszüntetését, ha a teljesítés hibája nem jelentéktelen.
Amennyiben azonban a digitális_tartalom szolgáltatása, illetve a digitális_szolgáltatás nyújtása nem vételár ellenében történik, hanem a fogyasztó személyes_adatokat ad át, a fogyasztó számára akkor is lehetővé kell tenni a szerződés megszüntetését, ha a teljesítés hibája jelentéktelen, mivel a fogyasztónak nem áll rendelkezésére az árcsökkentés lehetősége jogainak orvoslása érdekében.
Amennyiben a fogyasztó vételárat is fizet és személyes_adatokat is átad, a fogyasztó számára biztosítani kell a hibás teljesítés esetén rendelkezésre álló valamennyi jogorvoslati lehetőséget.
Feltéve, hogy valamennyi egyéb feltétel teljesül, a fogyasztó számára különösen biztosítani kell a jogot, hogy kérje a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás szerződésszerűvé tételét, az árnak a digitális_tartalomért vagy a digitális_szolgáltatásért fizetett pénzzel összefüggésben történő csökkentését, vagy hogy megszüntesse a szerződést.
- = -
(68) Amennyiben a fogyasztó megszünteti a szerződést, a kereskedőnek vissza kell térítenie a fogyasztó által megfizetett vételárat.
Mindazonáltal egyensúlyt kell teremteni a kereskedők és a fogyasztók jogos érdekei között, amennyiben a digitális_tartalom szolgáltatására vagy a digitális_szolgáltatás nyújtására egy bizonyos időtartam alatt került sor, és a digitális_tartalommal vagy a digitális_szolgáltatással kapcsolatos teljesítés csak ezen időtartam egy részében volt szerződésszerű.
Ezért indokolt, hogy megszüntetés esetén a fogyasztó a kifizetett árnak csak azon arányos részére legyen jogosult, amely megfelel a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás hibás teljesítése időtartamának.
A fogyasztót meg kell, hogy illesse az ár azon része is, amelyet a megszüntetés után fennmaradó időszakra előre kifizetett.
- = -
(69) Amennyiben a fogyasztó személyes_adatokat ad át a kereskedőnek, a kereskedő köteles betartani az (EU) 2016/679 rendelet szerinti kötelezettségeket.
Ezeket a kötelezettségeket abban az esetben is be kell tartani, ha a fogyasztó vételárat is fizet, és személyes_adatokat is megad.
A szerződés megszüntetésekor a kereskedőnek tartózkodnia kell kereskedő által szolgáltatott digitális_tartalom vagy nyújtott digitális_szolgáltatás használata során a fogyasztó által megadott vagy létrehozott bármely, a személyes_adatoktól eltérő tartalom felhasználásától.
Ilyen tartalmak lehetnek többek között a digitális képek, video- és audiofájlok, valamint a mobil eszközökön létrehozott tartalmak.
Azonban a kereskedő számára biztosítani kell a jogot, hogy tovább használja a fogyasztó által megadott vagy létrehozott tartalmat azokban az esetekben, amikor a tartalom a kereskedő által szolgáltatott digitális_tartalom vagy nyújtott digitális_szolgáltatás kontextusán kívül nem használható, kizárólag a fogyasztó tevékenységére vonatkozik, azt a kereskedő összevonta más adatokkal, és különválasztása nem lehetséges, vagy aránytalan erőfeszítéssel járna, vagy azt a fogyasztó és mások együttesen hozták létre, és más fogyasztók továbbra is használhatják.
- = -
(70) A fogyasztót eltántoríthatja attól, hogy digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatások hibája esetén jogorvoslattal éljen, ha nem fér hozzá az általa a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás igénybevételével biztosított vagy létrehozott személyes_adatoktól eltérő tartalomhoz.
Annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztó a szerződés megszüntetéséhez való jog tekintetében tényleges védelemben részesüljön, a kereskedőnek a fogyasztó kérésére rendelkezésre kell bocsátania az ilyen tartalmat a szerződés megszüntetését követően.
- = -
(71) A fogyasztó jogosult arra, hogy a tartalmat észszerű időn belül, a kereskedő általi akadályoztatás nélkül egy általánosan használt, számítástechnikai úton beolvasható adatformátumban ingyenesen lehívja.
Kivételt képeznek a fogyasztó saját digitális_környezete által generált költségek, például a hálózati kapcsolat költségei, mivel azok nem kapcsolódnak kifejezetten a tartalom lehívásához.
Ugyanakkor a kereskedő azon kötelezettsége, hogy az ilyen tartalmat hozzáférhetővé tegye, nem alkalmazandó abban az esetben, ha a tartalom csak a digitális_tartalom szolgáltatása vagy a digitális_szolgáltatás nyújtása keretében használható, vagy ha kizárólag a fogyasztónak a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás használatával kapcsolatos tevékenységére vonatkozik, vagy ha a kereskedő a tartalmat más adatokkal összevonta és a szétbontás nem lehetséges, vagy aránytalan erőfeszítést igényelne.
Ezekben az esetekben a tartalom nem bír jelentős gyakorlati haszonnal vagy jelentőséggel a fogyasztó számára, és figyelembe kell venni a kereskedő érdekeit is.
Ezen túlmenően a kereskedő azon kötelezettsége, hogy a szerződés megszüntetésekor a fogyasztó rendelkezésére bocsássa a személyes_adatokat nem tartalmazó, a fogyasztó által biztosított vagy létrehozott tartalmat, nem sértheti a kereskedő azon jogát, hogy az alkalmazandó jognak megfelelően bizonyos tartalmakat ne hozzon nyilvánosságra.
- = -
(72) A szerződés megszüntetése esetén nem követelhető meg a fogyasztótól, hogy fizessen azokra az időszakokra, amikor a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás nem volt szerződésszerű, ugyanis ez megfosztaná a fogyasztót a tényleges védelemtől.
A fogyasztónak azonban tartózkodnia kell a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás használatától vagy annak harmadik felek rendelkezésére bocsátásától, például a digitális_tartalom vagy a használható másolatok törlésével vagy a digitális_tartalom vagy szolgáltatás más módon történő hozzáférhetetlenné tételével.
- = -
(73) A kereskedő kártérítési felelősségének elve a digitálistartalom-szolgáltatásra vagy digitális_szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések alapvető eleme.
A fogyasztók számára ezért biztosítani kell a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hibás teljesítésével vagy a digitális_tartalom szolgáltatásának vagy digitális_szolgáltatás nyújtásának elmulasztásával okozott kár megtérítéséhez való jogot.
A kártérítésnek a fogyasztót a lehető legközelebb kell juttatnia ahhoz a helyzethez, amelyben akkor lett volna, ha a digitális_tartalom szolgáltatása vagy a digitális_szolgáltatások nyújtása megtörtént volna és az megfelelő lett volna.
Mivel a kártérítéshez való jog már valamennyi tagállamban biztosított, ez az irányelv nem érinti a fogyasztóknak az említett szabályok megsértéséből eredő károkért való kártérítésére vonatkozó nemzeti szabályokat.
- = -
(74) Ebben az irányelvben foglalkozni kell a kereskedő által az olyan digitális tartalmon vagy digitális_szolgáltatáson végrehajtott módosításokkal – például frissítésekkel és fejlesztésekkel – is, amelyeket a fogyasztó számára a szerződésben előírt időtartam alatt szolgáltatnak.
Figyelembe véve a digitális tartalmak és a digitális_szolgáltatások gyorsan fejlődő jellegét, az ilyen frissítések, fejlesztések és hasonló módosítások szükségesnek bizonyulhatnak, és gyakran a fogyasztó előnyére válnak.
Néhány módosítás – mint például azok, amelyekről frissítés címén a szerződés rendelkezik – a szerződéses kötelezettségvállalás részét képezheti.
E módosítások lehetnek olyanok is, amelyekre a digitális_tartalomra vagy a digitális_szolgáltatásra vonatkozóan ezen irányelv által meghatározott objektív szerződésszerűségi követelmények teljesítése érdekében van szükség.
Egyéb módosításokhoz, amelyek a szerződésszerűség objektív követelményeitől eltérnek, és amelyek a szerződés megkötésének időpontjában előreláthatóak voltak, a fogyasztónak kifejezetten hozzá kell járulnia a szerződés megkötésekor.
- = -
(75) Ezeken a szerződésszerűség fenntartását szolgáló módosításokon túlmenően lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kereskedő bizonyos feltételek mellett módosítsa a digitális_tartalom, illetve a digitális_szolgáltatás jellemzőit, feltéve, hogy a szerződés jogos indokot szolgáltat a módosításra.
Jogos indoknak minősülhetnek például azok az esetek, amikor a módosításra azért van szükség, mert a digitális tartalmat egy új technikai környezethez kell hozzáigazítani, vagy nagyobb számú felhasználó általi használatra kell alkalmassá tenni, illetve amikor a módosításra egyéb fontos üzemeltetési ok miatt van szükség.
Ezek a módosítások gyakran a fogyasztó javára szolgálnak, mivel javítják a digitális tartalmat vagy a digitális_szolgáltatást.
Következésképp a szerződő felek a kereskedő általi módosításokat engedélyező záradékokat foglalhatnak a szerződésbe.
A fogyasztói és az üzleti érdekek közötti egyensúly fenntartása érdekében a kereskedő számára biztosított fenti lehetőség mellett biztosítani kell a fogyasztó ahhoz való jogát, hogy megszüntesse a szerződést, amennyiben a módosítások a csekélynél nagyobb mértékű kedvezőtlen hatást gyakorolnak a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás használatára, illetve az ahhoz való hozzáférésre.
Azt, hogy a módosítások milyen mértékű kedvezőtlen hatást gyakorolnak a digitális_tartalomnak vagy a digitális_szolgáltatásnak a fogyasztó általi használatára, illetve az ahhoz való hozzáférésére, objektív módon kell felmérni, figyelembe véve a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás jellegét és célját, valamint azt, hogy az azonos típusú digitális tartalmak és digitális_szolgáltatások esetében mely minőségi jellemzők, funkcionalitások, kompatibilitások és más főbb jellemzők számítanak szokásosnak.
Az ezen irányelvben előírt, az ilyen frissítésekre, fejlesztésekre és hasonló módosításokra vonatkozó szabályok ugyanakkor nem érinthetik azokat a helyzeteket, amikor a felek, például a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás egy új verziójának megjelenése következtében új szerződést kötnek a digitálistartalom-szolgáltatásra vagy a digitálisszolgáltatás-nyújtásra vonatkozóan.
- = -
(76) A fogyasztót egyértelmű és érthető módon kell tájékoztatni a módosításokról.
Amennyiben a módosítás a csekélynél nagyobb mértékű kedvezőtlen hatást gyakorol a digitális_tartalom vagy szolgáltatás fogyasztó általi elérésére vagy használatára, a fogyasztót úgy kell értesíteni, hogy az információt tartós_adathordozón tárolni tudja.
A tartós_adathordozóknak lehetővé kell tenniük a fogyasztó számára az adattárolást mindaddig, amíg ez a fogyasztó számára a kereskedővel való kapcsolatából származó érdekei védelmének érdekében szükséges.
Ilyen adathordozó különösen a papír, a DVD, a CD, az USB-kulcs, a memóriakártya, a merevlemez és az elektronikus levél.
- = -
(77) Ha a módosítás hátrányosan érinti a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás fogyasztó általi használatát, illetve az ahhoz való hozzáférést, a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a módosítás okán ingyenesen megszüntesse a szerződést.
A kereskedő dönthet úgy is, hogy a szerződésnek megfelelően és annak módosítása nélkül, további költségek nélkül lehetővé teszi a fogyasztó számára a digitális_tartalomhoz vagy a digitális_szolgáltatáshoz való hozzáférést, mely esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződés megszüntetésére.
Amennyiben azonban a kereskedő által a fogyasztó rendelkezésére bocsátott digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás már nem felel meg a szerződésszerűség szubjektív és objektív követelményeinek, a fogyasztó számára lehetővé kell tenni, hogy az ezen irányelv szerint a hibás teljesítés esetén igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekkel éljen.
Amennyiben az ezen irányelvben meghatározott ilyen módosításra vonatkozó követelmények nem teljesülnek és a módosítás hibás teljesítést eredményez, ez nem érinti a fogyasztónak az arra vonatkozó jogát, hogy a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást az ezen irányelvben foglaltak értelmében szerződésszerűvé tegyék, árcsökkentést kérjen vagy a szerződést megszüntesse.
Hasonlóképpen, amennyiben egy módosítást követően, de nem amiatt a digitálistartalom-szolgáltatás vagy a digitálisszolgáltatás-nyújtás hibás teljesítésének esete merül fel, a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az adott digitális_tartalomra vagy digitális_szolgáltatásra vonatkozóan éljen a hibás teljesítés orvoslására az ezen irányelvben előírt jogorvoslatokkal.
- = -
(78) A fogyasztónak szolgáltatott digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hibás teljesítését gyakran az eredeti fejlesztőt a végső kereskedővel összekötő lánc egyik ügylete okozza.
Bár a végső kereskedőnek felelősséggel kell tartoznia a fogyasztó felé a szerződésszerűség hiánya esetén, fontos annak biztosítása, hogy a kereskedőt megfelelő jogok illessék meg az értékesítési lánc különböző tagjaival szemben annak érdekében, hogy felelősséget tudjon vállalni a fogyasztó felé.
E jogokat a kereskedelmi ügyletekre kell korlátozni, és ezért azok nem terjedhetnek ki azokra a helyzetekre, amikor a kereskedő felelősséggel tartozik a fogyasztó felé az olyan digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás hibás teljesítéséért, amely olyan szoftverből áll vagy olyan szoftverre épül, amelyet az értékesítési lánc korábbi szakaszában szabad és nyílt forráskódú licenc alapján térítésmentesen bocsátottak rendelkezésre.
Az értékesítési lánc azon tagjait, amelyekhez a végső kereskedő fordulhat, valamint az ilyen intézkedések módozatait és feltételeit azonban az alkalmazandó nemzeti joguk keretében a tagállamoknak kell meghatározniuk.
- = -
(79) Azon személyeknek vagy szervezeteknek, amelyek a nemzeti jog értelmében úgy tekinthetők, hogy jogos érdekük fűződik a fogyasztók szerződéses és adatvédelemmel kapcsolatos jogainak védelméhez, jogosultaknak kell lenniük arra, hogy – annak biztosítása érdekében, hogy az ezen irányelvet átültető rendelkezéseket alkalmazzák – eljárást kezdeményezhessenek olyan bíróság, vagy közigazgatási hatóság előtt, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására vagy megfelelő jogi eljárások kezdeményezésére.
- = -
(81) Az ezen irányelv végrehajtása terén folytatott, határokon átnyúló együttműködés elősegítése érdekében módosítani kell az (EU) 2017/2394 európai parlamenti és tanácsi rendelet (16) mellékletét, hogy az kiegészüljön egy erre az irányelvre utaló hivatkozással.
- = -
(82) A fogyasztók ezen irányelvben megállapított kollektív érdekei védelmének biztosítása érdekében módosítani kell a 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (17) I.
mellékletét, hogy az kiegészüljön egy erre az irányelvre utaló hivatkozással.
- = -
(83) A fogyasztók számára lehetővé kell tenni, hogy amint a megfelelő nemzeti átültetési intézkedések alkalmazandóvá válnak, élhessenek az ezen irányelv szerinti jogaikkal.
Ezért a nemzeti átültető intézkedéseket a határozatlan idejű és a határozott idejű azon szerződésekre is alkalmazni kell, amelyeket az irányelv alkalmazási időpontját megelőzően kötöttek meg, és amelyek egy adott időszak során vagy folyamatosan, vagy egyedi szolgáltatási aktusok sorozata révén digitális tartalmat szolgáltatnak vagy digitális_szolgáltatás nyújtanak, de csak a nemzeti átültető intézkedések alkalmazásának időpontjától biztosított digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás tekintetében.
Ugyanakkor a fogyasztók és a kereskedők jogos érdekei közötti egyensúly biztosítása érdekében az ezen irányelvnek a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás módosítására, valamint a visszkereseti igényre vonatkozó rendelkezéseit átültető nemzeti intézkedések csak az irányelv alkalmazási időpontját követően kötött szerződésekre alkalmazandók.
- = -
(86) Mivel ezen irányelv céljait – nevezetesen azt, hogy oly módon járuljon hozzá a belső piac működéséhez, hogy következetesen kezeli a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések szerződési jogi vonatkozású akadályait, ugyanakkor megakadályozza a jogi széttagolódást – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban amiatt, hogy az összehangolt jogérvényesítési intézkedéseket is elősegítő harmonizált szerződési jogi szabályok révén biztosítani kell a nemzeti jogszabályok általános következetességét, jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5.
cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően.
Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.
- = -