(17) A jogi egyértelműség érdekében ennek az irányelvnek meg kell határoznia az adásvételi_szerződés fogalmát, és meg kell állapítania ezen irányelv hatályát.
Ezen irányelv hatályának ki kell terjednie azokra a szerződésekre is, amelyek esetében a szerződés tárgyát képező árukat – többek között a fogyasztói igények szerint készülő árukat – a szerződéskötést követően állítják elő vagy gyártják le.
Ezenkívül az áruk üzembe helyezése ezen irányelv hatálya alá tartozhat, amennyiben az üzembe helyezés az adásvételi_szerződés részét képezi, és azt az eladónak kell végeznie vagy az eladó felelőssége alatt kell végezni.
Amennyiben a szerződés áruk adásvételére és szolgáltatásnyújtásra vonatkozó elemeket is tartalmaz, a nemzeti jog alapján kell eldönteni, hogy a teljes szerződés az ezen irányelv értelmében vett adásvételi_szerződésnek minősül-e.
- = -
(45) Egy éven vagy – ha a tagállamok a kétéves időtartam alkalmazását választották – két éven keresztül a fogyasztónak csak azt kell igazolnia, hogy az áru nem szerződésszerű, anélkül, hogy azt is bizonyítania kellene, hogy a hibás teljesítés már a szerződésszerűség megállapítására irányadó időpontban is fennállt.
A fogyasztó követelésének elutasításához az eladónak kell azt bizonyítania, hogy a hibás teljesítés az említett időpontban nem állt fenn.
Ezenkívül bizonyos esetekben annak vélelmezése, hogy a hibás teljesítés a szerződésszerűség megállapítására irányadó időpontban már fennállt, összeegyeztethetetlen lehet az áru vagy a hiba jellegével.
Az első esetre példa lehet a jellegüknél fogva elhasználódó áruk, köztük a romlandó termékek, például a virágok, vagy az egyszeri használatra szánt áruk.
A második esetre példa lehet az olyan hiba, amelyet csakis a fogyasztó vagy nyilvánvaló külső ok idézhetett elő azt követően, hogy az árut a fogyasztónak leszállították.
Digitális elemeket tartalmazó áruk esetében, amennyiben a szerződés a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás folyamatos nyújtását írja elő, a fogyasztótól nem követelhető meg annak bizonyítása, hogy a digitális_tartalommal vagy digitális_szolgáltatással kapcsolatos hibás teljesítés már a szerződésszerűség megállapítására irányadó időtartam során fennállt.
A fogyasztó követelésének elutasításához az eladónak kell azt bizonyítania, hogy a digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás az említett időszakban szerződésszerű volt.
- = -
(52) Bizonyos helyzetekben indokolt lehet, hogy a fogyasztó azonnal jogosult legyen a vételár csökkentésére vagy a szerződés megszüntetésére.
Ha az eladó intézkedett az áru szerződésszerűvé tételéről, ám ezt követően újra felismerhetővé válik valamilyen hiba, objektíven meg kell állapítani, hogy a fogyasztónak el kell-e fogadnia, hogy az eladó újra megkísérelje az áru szerződésszerűvé tételét, figyelembe véve az eset minden körülményét, mint például az áru típusát és értékét, valamint a hibás teljesítés jellegét és mértékét.
Különösen drága vagy összetett áruk esetében indokolt lehet, hogy az eladó újra megkísérelhesse az áru szerződésszerűvé tételét.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a fogyasztótól elvárható-e, hogy továbbra is bízzon abban, hogy az eladó képes az áru szerződésszerűvé tételére vagy sem, például amiatt, hogy ugyanaz a probléma másodszor is előfordul.
Hasonlóképpen, bizonyos helyzetekben a hibás teljesítés olyan súlyos lehet, hogy a fogyasztó már nem tud bízni abban, hogy az eladó képes az áru szerződésszerűvé tételére; például akkor, ha a hibás teljesítés súlyosan akadályozza a fogyasztót az áru rendeltetésszerű használatában, és a fogyasztótól nem várható el, hogy bízzon abban, hogy a javítás vagy csere orvosolni fogja a problémát.
- = -
(66) Az 1999/44/EK irányelvet hatályon kívül kell helyezni.
A hatályon kívül helyezés időpontját össze kell hangolni ezen irányelv átültetésének határidejével.
Annak biztosítása érdekében, hogy az átültetés határidejét követően megkötött szerződésekre egységesen alkalmazzák azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a tagállamok ennek az irányelvnek megfeleljenek, ez az irányelv nem alkalmazandó az átültetés határidejét megelőzően megkötött szerződésekre.
- = -
(71) Helyénvaló, hogy a Bizottság a hatálybalépést követően öt évvel felülvizsgálja ezen irányelv alkalmazását, ideértve különösen a jogorvoslatokra és a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezéseket – a használt áruk és a nyilvános_árveréseken eladott áruk tekintetében is –, valamint a tartósságra vonatkozó gyártói kereskedelmi_jótállásra vonatkozó rendelkezéseket.
A Bizottságnak értékelnie kell azt is, hogy ezen irányelv és az (EU) 2019/770 irányelv alkalmazása a digitális_tartalom szolgáltatása vagy digitális_szolgáltatások nyújtása és a digitális elemeket tartalmazó áruk adásvétele tekintetében következetes és egységes jogi keretet biztosít-e.
- = -