(16) A műveiket vagy más védelem alatt álló teljesítményeiket érintő hozzáférési kérelmek és letöltések esetlegesen nagy számára tekintettel a jogosultaknak meg kell engedni, hogy intézkedéseket tegyenek, ha fennáll a kockázata annak, hogy a rendszerük vagy adatbázisuk biztonsága vagy sértetlensége veszélybe kerül.
ezeket az intézkedéseket például annak biztosítására lehetne felhasználni, hogy csak a jogszerű hozzáféréssel rendelkező személyek férhessenek hozzá a jogosultak adataihoz, többek között IP-cím-érvényesítéssel vagy felhasználóhitelesítéssel.
Az ilyen intézkedéseknek a felmerülő kockázatokkal arányosaknak kell maradniuk, nem haladhatják meg a rendszer biztonságának és sértetlenségének biztosításához szükséges mértéket, és nem áshatják alá a kivétel tényleges alkalmazását.
- = -
(50) Tekintettel arra, hogy a tagállamokban eltérőek a kiterjesztett hatályú közös jogkezeléssel kapcsolatos hagyományok és tapasztalatok, valamint arra, hogy azok a jogosultak állampolgárságától vagy lakóhely szerinti tagállamától függetlenül alkalmazandóak, fontos biztosítani az ilyen mechanizmusok gyakorlati működésével kapcsolatos uniós szintű átláthatóságot és párbeszédet, többek között a jogosultak számára nyújtott biztosítékok, az ilyen mechanizmusok hatékonysága és használhatósága, valamint azoknak az olyan jogosultakra gyakorolt hatása tekintetében, akik nem tagjai közös jogkezelő szervezeteknek, vagy akik másik tagállam állampolgárai vagy másik tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, valamint a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtásra gyakorolt hatás kapcsán, ideértve azt is, hogy szükség lehet olyan szabályok megállapítására, amelyek révén e mechanizmusok határokon átnyúló hatással bírhatnak a belső piacon.
Az átláthatóság biztosítása érdekében a Bizottságnak rendszeresen közzé kell tennie az ilyen mechanizmusok ezen irányelv szerinti alkalmazására vonatkozó információkat.
Az ilyen mechanizmusokat bevezető tagállamoknak ezért tájékoztatniuk kell a Bizottságot a vonatkozó nemzeti rendelkezésekről és azok gyakorlati alkalmazásáról, beleértve az általános rendelkezések alapján bevezetett engedélyezések hatályát és típusait, az engedélyezés mértékét és az érintett közös jogkezelő szervezeteket.
ezeket az információkat meg kell vitatni a tagállamokkal a 2001/29/EK irányelv 12.
cikkének (3) bekezdésében meghatározott kapcsolattartó bizottságban.
A Bizottságnak jelentést kell közzétennie az ilyen mechanizmusok Unión belüli alkalmazásáról és arról, hogy azok milyen hatást gyakorolnak az engedélyezésre és a jogosultakra, a kulturális tartalmak terjesztésére, a szerzői és szomszédos jogok közös kezelése területén a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtásra, illetve a versenyre.
- = -
(62) Egyes információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat arra terveztek, hogy szokásos használatuk keretében hozzáférést biztosítsanak a felhasználóik által feltöltött, szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakhoz vagy más védelem alatt álló teljesítményekhez.
Az online_tartalommegosztó_szolgáltató ezen irányelv szerinti meghatározásának csak azokat az online szolgáltatásokat kell megcéloznia, amelyek fontos szerepet játszanak az online tartalompiacon azáltal, hogy ugyanazért a közönségért más online tartalommegosztó, például online audio- és videoközvetítési szolgáltatásokkal versenyeznek.
Ezen irányelv hatálya alá azok a szolgáltatások tartoznak, amelyek legfontosabb vagy egyik legfontosabb célja a szerzői jogi védelem alatt álló tartalmak nagy mennyiségének tárolása, illetve annak lehetővé tétele, hogy a felhasználók feltöltsék és megosszák ezeket, abból a célból, hogy abból akár közvetlenül vagy közvetve hasznot szerezzenek azzal, hogy egy nagyobb közönség kiszolgálása érdekében összerendezik és promotálják azokat, többek között kategorizálással és célzott promóció alkalmazásával.
Az ilyen szolgáltatások nem foglalhatják magukban azokat a szolgáltatásokat, amelyek fő célja nem az, hogy lehetővé tegye a felhasználók számára nagy mennyiségű, szerzői jogi védelem alatt álló tartalom feltöltését és megosztását abból a célból, hogy e tevékenységből hasznot szerezzen.
Ez utóbbi szolgáltatások körébe tartoznak például az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) értelmében vett elektronikus hírközlési szolgáltatások, valamint a vállalkozások közötti felhőalapú szolgáltatások, továbbá azon felhőalapú szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy saját használatukra tartalmakat töltsenek fel, például a tárhelyszolgáltatások, vagy az olyan online piacterek, amelyek fő tevékenysége az online kiskereskedelem, ahelyett hogy hozzáférést biztosítanának szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakhoz.
- = -
(80) Amikor a szerzők és előadóművészek engedélyezik vagy átruházzák jogaikat, arra számítanak, hogy műveik vagy előadásaik felhasználásra kerülnek.
Előfordulhat azonban, hogy az engedélyezett vagy átruházott művek vagy előadások felhasználására egyáltalán nem kerül sor.
Ha ezeket a jogokat kizárólagos módon ruházták át, a szerzők és előadóművészek nem fordulhatnak másik partnerhez műveik vagy előadásaik felhasználása céljából.
Ilyen esetekben egy észszerű időtartam letelte után a szerzők és előadóművészek számára biztosítani kell, hogy élhessenek a jogok visszavonására szolgáló mechanizmus nyújtotta lehetőséggel, amelynek segítségével jogaikat más személy részére átruházhatják, illetve engedélyezhetik.
Mivel a művek vagy előadások felhasználása ágazattól függően eltérő lehet, nemzeti szinten egyedi rendelkezések határozhatók meg az ágazatok – például az audiovizuális ágazat –, illetve a művek vagy előadások sajátosságainak figyelembevétele céljából, különösen a visszavonási jog gyakorlására vonatkozó határidő megállapítása érdekében.
A felhasználási engedély és az átruházás jogosultjai jogos érdekeinek védelme és a visszaélések megelőzése érdekében és figyelembe véve, hogy egy mű vagy előadás tényleges felhasználásához bizonyos időre van szükség, a szerzők és az előadóművészek bizonyos eljárási követelményeknek eleget téve és az engedélyezési vagy átruházási megállapodás megkötését követően csak bizonyos idő elteltével gyakorolhatják visszavonási jogukat.
A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy szabályozzák a több mint egy szerző vagy előadóművész közreműködésével létrejött művek vagy előadások esetében a visszavonási jog gyakorlását, figyelembe véve az egyéni hozzájárulások viszonylagos jelentőségét.
- = -