search


keyboard_tab Clausole e vendite online Direttiva EU 2019/2161 HU

BG CS DA DE EL EN ES ET FI FR GA HR HU IT LV LT MT NL PL PT RO SK SL SV print pdf

2019/2161 2011/83 2005/29 1998/6 1993/13

2019/2161 HU Art. 6 cercato: '(4)   Ha aszerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, az ilyenszerződés megkötése előtt a kereskedő az alkalmazott eszköz útján közli legalább az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, a kereskedő azonosító adataira, a teljes árra, az elállási jogra, aszerződés időtartamára és – amennyiben aszerződés határozatlan időre szól – aszerződés felmondásának feltételeire vonatkozó, a 6. cikk (1) bekezdésének a), b), e), h) és o) pontjában említett,szerződéskötést megelőző információkat, a h) pontban említett és az I. melléklet B. részében meghatározott elállásinyilakozat-minta kivételével. A 6. cikk (1) bekezdésében említett további információkat, köztük az elállásinyilatkozat-mintát a kereskedő megfelelő módon, e cikk (1) bekezdésével összhangban bocsátja a fogyasztó rendelkezésére.' . Output generated live by software developed by IusOnDemand srl


index (4)   Ha aszerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, az ilyenszerződés megkötése előtt a kereskedő az alkalmazott eszköz útján közli legalább az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, a kereskedő azonosító adataira, a teljes árra, az elállási jogra, aszerződés időtartamára és – amennyiben aszerződés határozatlan időre szól – aszerződés felmondásának feltételeire vonatkozó, a 6. cikk (1) bekezdésének a), b), e), h) és o) pontjában említett,szerződéskötést megelőző információkat, a h) pontban említett és az I. melléklet B. részében meghatározott elállásinyilakozat-minta kivételével. A 6. cikk (1) bekezdésében említett további információkat, köztük az elállásinyilatkozat-mintát a kereskedő megfelelő módon, e cikk (1) bekezdésével összhangban bocsátja a fogyasztó rendelkezésére.:


whereas (4)   Ha aszerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, az ilyenszerződés megkötése előtt a kereskedő az alkalmazott eszköz útján közli legalább az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, a kereskedő azonosító adataira, a teljes árra, az elállási jogra, aszerződés időtartamára és – amennyiben aszerződés határozatlan időre szól – aszerződés felmondásának feltételeire vonatkozó, a 6. cikk (1) bekezdésének a), b), e), h) és o) pontjában említett,szerződéskötést megelőző információkat, a h) pontban említett és az I. melléklet B. részében meghatározott elállásinyilakozat-minta kivételével. A 6. cikk (1) bekezdésében említett további információkat, köztük az elállásinyilatkozat-mintát a kereskedő megfelelő módon, e cikk (1) bekezdésével összhangban bocsátja a fogyasztó rendelkezésére.:


definitions:


cloud tag: and the number of total unique words without stopwords is: 500

 

„6a. cikk

(1)   Az árcsökkentés bejelentése esetében meg kell jelölni a korábbi, a kereskedő által az árcsökkentést megelőzően, meghatározott ideig alkalmazott árat.

(2)   A korábbi ár a kereskedő által egy olyan időszakban alkalmazott legalacsonyabb árat jelenti, amely nem lehet rövidebb, mint az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap.

(3)   A tagállamok ettől eltérő szabályokat állapíthatnak meg a romlandó vagy minőségüket rövid ideig megőrző árukra vonatkozóan.

(4)   Amennyiben a termék 30 napnál rövidebb ideje van forgalomban, a tagállamok a (2) bekezdésben meghatározott időtartamnál rövidebb időtartamról is rendelkezhetnek.

(5)   A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy ha az árcsökkentés mértéke fokozatosan növekszik, akkor a korábbi ár az árcsökkentés első alkalmazása előtti, az árcsökkentés nélküli ár.”

2.

A 8. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„6a. cikk

Az online_piacokon kötött szerződésekre vonatkozó egyedi kiegészítő tájékoztatási követelmények

(1)   Mielőtt a fogyasztó számára kötelezővé válna egy online_piaci távollévők közötti szerződés vagy bármilyen kapcsolódó ajánlat, az online_piac szolgáltatója, a 2005/29/EK irányelv sérelme nélkül, világos és érthető nyelven, az alkalmazott távközlő eszközöknek megfelelő módon tájékoztatást nyújt a fogyasztó számára az alábbiakról:

a)

az ajánlatokat bemutató oldalról közvetlenül és könnyen elérhető online felület egy külön részén rendelkezésre bocsátott általános információ a fogyasztó számára a keresési lekérdezése nyomán megjelenő ajánlatok rangsorolását meghatározó fő paraméterekről a 2005/29/EK irányelv 2. cikke (1) bekezdésének m) pontjában meghatározottak szerint, valamint e paraméterek más paraméterekhez viszonyított jelentősége;

b)

az, hogy az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél kereskedőnek minősül-e, az említett harmadik fél által az online_piac szolgáltatója felé tett nyilatkozat alapján;

c)

az, hogy amennyiben az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél nem kereskedő, az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályokból eredő fogyasztói jogok nem alkalmazhatók a szerződésre;

d)

adott esetben az, hogy a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek hogyan oszlanak meg az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél és az online_piac szolgáltatója között, és hogy ez az információ nem érinti azokat a felelősségeket, amelyek az online_piac szolgáltatójára vagy a harmadik fél kereskedőre h árulnak a szerződéssel kapcsolatban más uniós vagy nemzeti jog szerint.

(2)   A 2000/31/EK irányelv sérelme nélkül ez a cikk nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy további tájékoztatási követelményeket írjanak elő az online_piacok szolgáltatói számára. Ezeknek a rendelkezéseknek arányosnak, megkülönböztetéstől mentesnek és a fogyasztóvédelem szempontjából indokoltnak kell lenniük.”

6.

A 7. cikk (3) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

(3)   Amennyiben_a_fogyasztó_azt_akarja,_hogy_a_szolgáltatás_teljesítése,_illetve_a_víz-,_gáz-_vagy_villamosenergia-szolgáltatás_–_amennyiben_azokat_nem_korlátozott_térfogatban_vagy_meghatározott_mennyiségben_kínálják_értékesítésre_–_vagy_távfűtési_szolgáltatás_a_9._cikk_(2)_bekezdésében_megállapított_elállási_időszakon_belül_kezdődjön_meg,_és_a_szerződés_fizetési_kötelezettséget_keletkeztet_a_fogyasztó_számára,_a_kereskedőnek_kérnie_kell,_hogy_a_fogyasztó_erre_vonatkozó_kifejezett_kérelmét_tartós_adathordozón_nyújtsa_be,_és_kérnie_kell_a_fogyasztótól_annak_tudomásul_vételét,_hogy_miután_a_kereskedő_teljes_mértékben_teljesítette_a_szerződést,_a_fogyasztónak_a_továbbiakban_nem_lesz_joga_a_szerződéstől_való_elállásra.

7.

A 8. cikk a következőképpen módosul:

a)

a (4) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

„(4)   Ha a szerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, az ilyen szerződés megkötése előtt a kereskedő az alkalmazott eszköz útján közli legalább az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, a kereskedő azonosító adataira, a teljes árra, az elállási jogra, a szerződés időtartamára és – amennyiben a szerződés határozatlan időre szól – a szerződés felmondásának feltételeire vonatkozó, a 6. cikk (1) bekezdésének a), b), e), h) és o) pontjában említett, szerződéskötést megelőző információkat, a h) pontban említett és az I. melléklet B. részében meghatározott elállásinyilakozat-minta kivételével. A 6. cikk (1) bekezdésében említett további információkat, köztük az elállásinyilatkozat-mintát a kereskedő megfelelő módon, e cikk (1) bekezdésével összhangban bocsátja a fogyasztó rendelkezésére.”;

b)

a (8) bekezdés helyébe a következő szöveg lép:

(8)   Amennyiben_a_fogyasztó_azt_akarja,_hogy_a_szolgáltatás_teljesítése,_illetve_a_víz-,_gáz-_vagy_villamosenergia-szolgáltatás_–_amennyiben_azokat_nem_korlátozott_térfogatban_vagy_meghatározott_mennyiségben_kínálják_értékesítésre_–_vagy_távfűtési_szolgáltatás_a_9._cikk_(2)_bekezdésében_megállapított_elállási_időszakon_belül_kezdődjön_meg,_és_a_szerződés_fizetési_kötelezettséget_keletkeztet_a_fogyasztó_számára,_a_kereskedőnek_kérnie_kell,_hogy_a_fogyasztó_erre_vonatkozó_kifejezett_kérelmet_nyújtson_be,_és_kérnie_kell_a_fogyasztótól_annak_tudomásul_vételéthogy miután a kereskedő teljes mértékben teljesítette a szerződést, a fogyasztónak a továbbiakban nem lesz joga a szerződéstől való elállásra.”.

8.

A 9. cikk a következőképpen módosul:

a)

a szövegbe a következő bekezdés kerül beillesztésre:

„(1a)   A fogyasztók jogos érdekeinek az agresszív vagy megtévesztő marketing- vagy értékesítési gyakorlatokkal szembeni védelme céljából a tagállamok elfogadhatnak olyan szabályokat, amelyek szerint az (1) bekezdésben említett 14 napos elállási időszakot 30 napra hosszabbítják meg azon szerződések esetében, amelyeket egy kereskedő által a fogyasztó otthonában tett kéretlen látogatások vagy egy kereskedő által szervezett olyan kirándulások keretében kötöttek, amelyek célja vagy hatása termékek fogyasztók számára történő népszerűsítése vagy értékesítése volt. Ezeknek a szabályoknak arányosnak, megkülönböztetéstől mentesnek és a fogyasztóvédelem szempontjából indokoltnak kell lenniük.”;

b)

a (2) bekezdés bevezető szövegrésze helyébe a következő szöveg lép:

(2)   A_10._cikk_sérelme_nélkül_az_e_cikk_(1)_bekezdésében_említett_elállási_időszak_az_alábbiaktól_számított_14_nap_vagy_–_amennyiben_a_tagállamok_az_e_cikk_(1a)_bekezdésével_összhangban_szabályokat_fogadtak_el_–_30_nap_elteltével_jár_le:”.

9.

A 10. cikk (2) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

(2)   Amennyiben_a_kereskedő_a_9._cikk_(2)_bekezdésében_említett_naptól_számított_12_hónapon_belül_megadta_a_fogyasztónak_az_e_cikk_(1)_bekezdésében_előírt_tájékoztatást,_az_elállási_időszak_az_azon_napot_követő_14_nap_vagy_–_amennyiben_a_tagállamok_a_9._cikk_(1a)_bekezdésével_összhangban_szabályokat_fogadtak_el_–_30_nap_elteltével_jár_le,_amelyen_a_fogyasztó_megkapta_ezen_tájékoztatást.

10.

A 13. cikk a következő bekezdésekkel egészül ki:

„(4)   A fogyasztó személyes_adatainak tekintetében a kereskedő eleget tesz az (EU) 2016/679 rendelet szerint alkalmazandó kötelezettségeknek.

(5)   A kereskedő tartózkodik a fogyasztó által szolgáltatott vagy létrehozott, a kereskedő által biztosított digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás használata során keletkezett, személyes_adatoktól eltérő bármely tartalom felhasználásától, kivéve, ha az ilyen tartalom:

a)

a kereskedő által szolgáltatott digitális_tartalom vagy nyújtott digitális_szolgáltatás kontextusán kívül nem használható;

b)

kizárólag a fogyasztónak a kereskedő által biztosított digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás felhasználása során végzett tevékenységére vonatkozik;

c)

a kereskedő által más adatokkal összevonásra került, és nem lehet, vagy csak aránytalan erőfeszítéssel lehetne azt szétválasztani; vagy

d)

a fogyasztó által más személyekkel közösen került előállításra, és azt más fogyasztók továbbra is használhatják.

(6)   Az (5) bekezdés a), b) vagy c) pontjában említett helyzeteket kivéve a kereskedő a fogyasztó kérésére a fogyasztó rendelkezésére bocsát minden olyan, a személyes_adatoktól különböző tartalmat, amelyet a fogyasztó a kereskedő által biztosított digitális_tartalom vagy digitális_szolgáltatás használata során szolgáltatott vagy hozott létre.

(7)   A fogyasztó jogosult ezeket a digitális tartalmakat ingyenesen, a kereskedő részéről mindennemű akadályoztatás nélkül, észszerű időn belül, általánosan használt és géppel olvasható adatformátumban lehívni.

(8)   A szerződéstől való elállás esetén a kereskedő megakadályozhatja, hogy a fogyasztó tovább használja a digitális tartalmat, illetve a digitális_szolgáltatást, különösen oly módon, hogy a digitális tartalmat, illetve a digitális_szolgáltatást – a (6) bekezdés sérelme nélkül – a fogyasztó számára hozzáférhetetlenné teszi, vagy letiltja a fogyasztó felhasználói fiókját.”

11.

A 14. cikk a következőképpen módosul:

a)

a szövegbe a következő bekezdés kerül beillesztésre:

„(2a)   A szerződéstől való elállás esetén a fogyasztó tartózkodik a digitális_tartalom vagy a digitális_szolgáltatás használatától és ezek elérhetővé tételétől harmadik felek számára.”;

b)

a (4) bekezdés b) pontjának i. alpontja helyébe a következő szöveg lép:

„i.

a fogyasztó előzetesen nem j árult hozzá kifejezetten ahhoz, hogy a teljesítés a 9. cikkben említett 14 vagy 30 napos időszak letelte előtt megkezdődjön;”.

12.

A 16. cikk a következőképpen módosul:

a)

az első bekezdés a következőképpen módosul:

i.

az a) pont helyébe a következő szöveg lép:

„a)

szolgáltatási_szerződések esetében a szolgáltatás maradéktalan teljesítése után, azonban ha a szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára, csak akkor, ha a teljesítés a fogyasztó kifejezett előzetes beleegyezésével és annak a fogyasztó általi tudomásulvételével kezdődött meg, hogy elveszíti elállási jogát, amint a kereskedő maradéktalanul teljesítette a szerződést;”;

ii.

az m) pont helyébe a következő szöveg lép:

„m)

nem tárgyi adathordozón rögzített digitális_tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződések, ha a teljesítés elkezdődött, és amennyiben a szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára, amennyiben:

i.

az elállási időszakon belüli teljesítést a fogyasztó előzetes kifejezett hozzáj árulásával kezdték meg;

ii.

a fogyasztó tudomásul vette, hogy ezáltal elveszíti elállási jogát; és

iii.

a kereskedő visszaigazolást adott a 7. cikk (2) bekezdésének vagy a 8. cikk (7) bekezdésének megfelelően.”;

b)

a cikk a következő bekezdésekkel egészül ki:

„A fogyasztók jogos érdekeinek az agresszív vagy megtévesztő marketing- vagy értékesítési gyakorlatokkal szembeni védelme céljából a tagállamok eltérhetnek az elállási jognak az első bekezdés a), b), c) és e) pontjában meghatározott kivételeitől azon szerződések esetében, amelyeket egy kereskedő által a fogyasztó otthonában tett kéretlen látogatások vagy egy kereskedő által szervezett olyan kirándulások keretében kötöttek, amelyek célja vagy hatása termékek fogyasztók számára történő népszerűsítése vagy értékesítése volt. Ezeknek a rendelkezéseknek arányosnak, megkülönböztetéstől mentesnek és a fogyasztóvédelem szempontjából indokoltnak kell lenniük.

Azon szolgáltatási_szerződések esetében, amelyek fizetési kötelezettséget keletkeztetnek a fogyasztó számára, és amennyiben a fogyasztó kifejezetten kérte a kereskedőtől a javítás céljából történő látogatást, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a fogyasztó elveszíti az elállási jogot a szolgáltatás teljeskörű teljesítését követően, feltéve ha a teljesítés a fogyasztó előzetes kifejezett hozzáj árulásával kezdődött.”

13.

A 24. cikk helyébe a következő szöveg lép:

6. cikk

A Bizottság jelentése és felülvizsgálat

2024. május 28-ig a Bizottság jelentést nyújt be ezen irányelv alkalmazásáról az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. E jelentésnek különösen tartalmaznia kell ezen irányelv rendelkezéseinek értékelését a következők tekintetében:

a)

a kereskedő üzlethelyiségeitől eltérő helyen szervezett rendezvények; valamint

b)

az azonosként forgalmazott, de összetételében vagy jellemzőiben jelentősen eltérésekkel rendelkező áruk esete, beleértve azt is, hogy ezekben az esetekben szigorúbb követelmények szükségesek-e, többek között a 2005/29/EK irányelv I. mellékletében történő betiltás, valamint hogy szükségesek-e részletesebb rendelkezések az áruk megkülönböztetésével kapcsolatos információkról.

E jelentéshez szükség esetén jogalkotási javaslatot kell csatolni.


whereas