(29) A szerződésszerűség biztosítása érdekében az áruknak nemcsak a szubjektív szerződésszerűségi követelményeknek, hanem az ebben az irányelvben meghatározott objektív szerződésszerűségi követelményeknek is meg kell felelniük.
A szerződésszerűséget többek között a következők figyelembevételével kell értékelni: milyen célra használják általában az azonos típusú árukat; az áruk a fogyasztó által észszerűen elvárt tartozékokkal és utasításokkal vannak-e ellátva; illetve megfelelnek-e annak a mintának vagy modellnek, amelyet az eladó rendelkezésre bocsátott.
Az áruknak továbbá az azonos típusú áruk tekintetében szokásos minőséggel és jellemzőkkel kell rendelkezniük, amelyeket a fogyasztó észszerűen elvárhat, figyelembe véve az áru jellegét és az eladó által vagy nevében, illetve az értékesítési lánc korábbi szakaszában szereplő más személy által tett bármely nyilvános kijelentést.
- = -
(30) A szerződésben megállapodott frissítéseken túl az eladónak további frissítéseket – köztük biztonsági frissítéseket – is biztosítania kell ahhoz, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűsége fennmaradjon.
Az eladó kötelezettsége olyan frissítésekre korlátozódik, amelyek az ezen irányelvben meghatározott objektív és szubjektív szerződésszerűségi követelmények teljesítéséhez szükségesek.
A felek ettől eltérő szerződéses megállapodása hiányában az eladó a szerződésszerűségi követelményeken túl nem köteles frissített verziót biztosítani az árukhoz kapcsolódó digitális_tartalomhoz vagy digitális_szolgáltatáshoz, továbbá nem köteles tovább javítani vagy kiterjeszteni az áruk funkcionalitását.
Ha az eladó vagy az adásvételi_szerződés alapján a digitális tartalmat vagy digitális_szolgáltatást nyújtó harmadik fél egyik frissítése a digitális elemeket tartalmazó áru hibás teljesítését okozza, az eladó köteles az árut ismét szerződésszerűvé tenni.
A fogyasztó szabadon dönthet a rendelkezésére bocsátott frissítések telepítéséről.
Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy nem telepíti a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének fenntartásához szükséges frissítéseket, nem várhatja el, hogy az áru szerződésszerűsége fennmaradjon.
Az eladónak tájékoztatnia kell a fogyasztót, hogy a digitális elemeket tartalmazó áruk szerződésszerűségének megőrzéséhez szükséges frissítések, többek között a biztonsági frissítések telepítésének elmulasztása befolyásolja az eladónak a digitális elemeket tartalmazó áruk azon elemeinek megfelelő állapotáért viselt felelősségét, amelyeknek szerződésszerűségét az adott frissítéseknek kellett volna fenntartaniuk.
Ez az irányelv nem érinti a biztonsági frissítéseknek az egyéb uniós vagy nemzeti jogszabályban megállapított biztosítására vonatkozó kötelezettségeket.
- = -
(61) Az eladó károkért való felelősségének elve az adásvételi_szerződések egyik alapvető eleme.
A fogyasztó számára ezért biztosítani kell bármely olyan hátrányokból eredő kár megtérítéséhez való jogot, amelyeket az eladó ezen irányelv megsértésével okozott, beleértve a hibás teljesítés következtében elszenvedett kár megtérítését is.
E kártérítésnek a fogyasztót a lehető legközelebb kell juttatnia ahhoz a helyzethez, amelyben az áruk szerződésszerűsége esetén lett volna.
Mivel a kártérítéshez való jog már valamennyi tagállamban biztosított, ez az irányelv nem érintheti a fogyasztóknak az e szabályok megsértéséből eredő kára megtérítésére vonatkozó nemzeti szabályokat.
A tagállamok szabadon szabályozhatják a fogyasztó kártérítésre vonatkozó igényét olyan helyzetekben, amelyekben a javítás vagy a csere jelentős kényelmetlenséget okozott vagy késedelmesen történt meg.
- = -