(7) Ennek megfelelően az e tevékenységekhez kapcsolódó szerzői jogok és szerzői joggal szomszédos jogok gyakorlására vonatkozó jogi keret kiigazítása révén meg kell könnyíteni a műsorszolgáltatásokat kiegészítő_online_szolgáltatások határokon átnyúló nyújtását és a más tagállamokból származó televízió- és rádióműsorok továbbközvetítését.
Ezt a kiigazítást a kreatív tartalmak, különösen az audiovizuális alkotások finanszírozásának és előállításának figyelembevételével kell megtenni.
- = -
(8) Ezen irányelvnek ki kell terjednie az azon műsorszolgáltató szervezetek által kínált kiegészítő_online_szolgáltatásokra, amelyek kapcsolata a műsorszolgáltató szervezet műsorszolgáltatásaival egyértelmű, és azoknak alá vannak rendelve.
Ide tartoznak a televízió- és rádióműsorokhoz szigorúan lineáris módon, a közvetítéssel egyidejűleg hozzáférést biztosító szolgáltatások, valamint a közvetítést követően meghatározott időtartamon belül a műsorszolgáltató szervezet által korábban sugárzott televízió- és rádióműsorokhoz való hozzáférést biztosító szolgáltatások, az úgynevezett utólagos megtekintési szolgáltatások (catch-up szolgáltatások).
Ezenkívül az ezen irányelv hatálya alá tartozó kiegészítő_online_szolgáltatások közé tartoznak még azok a szolgáltatások, amelyek a műsorszolgáltató szervezetek által sugárzott televízió- és rádióműsorokat gazdagító vagy más módon kiterjesztő anyaghoz biztosítanak hozzáférést, ideértve a vonatkozó műsor tartalmának előzetes megtekintését, kiterjesztését, kiegészítését és véleményezését is. Ez az irányelv azokra a kiegészítő_online_szolgáltatásokra alkalmazandó, amelyeket a műsorszolgáltató szervezetek a műsorszolgáltatással együtt nyújtanak a felhasználók számára.
Ez az irányelv azokra a kiegészítő_online_szolgáltatásokra is alkalmazandó, amelyekhez – bár kapcsolatuk a műsorszolgáltatással egyértelmű, és annak alá vannak rendelve – a felhasználók a műsorszolgáltatástól elkülönítve is hozzáférhetnek anélkül az előfeltétel nélkül, hogy hozzáférést kellene szerezniük az adott műsorszolgáltatáshoz, például előfizetés útján.
Ez nem érinti a műsorszolgáltató szervezetek arra vonatkozó jogát, hogy ilyen kiegészítő_online_szolgáltatásokat kínálhassanak ingyenesen vagy fizetés ellenében is. A televízió- vagy rádióműsor részét képező egyéni szerzői művekhez, illetve egyéb védelem alatt álló teljesítményekhez való hozzáférés biztosítása, vagy olyan szerzői művekhez, illetve egyéb védelem alatt álló teljesítményekhez való hozzáférés biztosítása, amelyek nem kapcsolódnak a műsorszolgáltató szervezet által sugárzott egyik műsorhoz sem, például az egyéni zenei vagy audiovizuális alkotásokhoz, zenei albumokhoz vagy videókhoz hozzáférést nyújtó szolgáltatások – például lekérhető videoszolgáltatások – nem tartoznak az ezen irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatások közé.
- = -
(9) A kiegészítő_online_szolgáltatások határokon átnyúló nyújtásával kapcsolatos szerzői jogi engedélyeztetés megkönnyítése érdekében a kiegészítő_online_szolgáltatások nyújtása, az azokhoz való hozzáférés biztosítása, illetve az azok használata során előforduló cselekmények szempontjából releváns szerzői jogok és szerzői joggal szomszédos jogok gyakorlását illetően szükséges a származási ország elvének megállapításáról rendelkezni.
Ennek az elvnek ki kell terjednie minden olyan jog engedélyeztetésére, amely ahhoz szükséges, hogy a műsorszolgáltató szervezet a kiegészítő_online_szolgáltatások nyújtása során képes legyen a nyilvánosság részére közvetíteni vagy hozzáférhetővé tenni műsorait, ideértve a műsorokban használt szerzői művek, illetve egyéb védelem alatt álló teljesítmények, például a hangfelvételek vagy előadások szerzői jogainak és szerzői joggal szomszédos jogainak engedélyeztetését is. A származási ország elvét kizárólag a jogosultak vagy a jogosultakat képviselő szervezetek, például közös jogkezelő szervezetek és a műsorszolgáltató szervezetek közötti jogviszonyra kell alkalmazni, s kizárólag a kiegészítő_online_szolgáltatások nyújtása, az azokhoz való hozzáférés, illetve azok használata alkalmazásában.
A származási ország elve nem alkalmazandó a szerzői művek vagy egyéb védelem alatt álló teljesítmények vezetékes vagy vezeték nélküli eszközökkel történő bármilyen későbbi, a nyilvánossághoz történő közvetítésére vagy a nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tételére oly módon, hogy a nyilvánosság tagjai az azokhoz történő hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg, vagy a kiegészítő_online_szolgáltatás részét képező ilyen szerzői művek vagy egyéb védelem alatt álló teljesítmények bármilyen későbbi többszörözésére.
- = -
(11) Az ebben az irányelvben meghatározott származási ország elve nem eredményezhet olyan kötelezettséget a műsorszolgáltató szervezetek számára, hogy kiegészítő_online_szolgáltatásaikban műsorokat közvetítsenek vagy tegyenek hozzáférhetővé a nyilvánosság számára, vagy hogy ilyen kiegészítő_online_szolgáltatásokat nyújtsanak az elsődleges telephelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban.
- = -
(12) mivel ezen irányelv szerint a kiegészítő_online_szolgáltatások nyújtását, az azokhoz való hozzáférést, illetve azok használatát kizárólag abban a tagállamban kell megtörténtnek tekinteni, ahol a műsorszolgáltató szervezet elsődleges székhelye van, miközben az adott kiegészítő_online_szolgáltatás valójában határokon átnyúló módon, más tagállamokban is nyújtható, szükséges biztosítani azt, hogy a kérdéses, jogokért fizetendő összeg kiszámításakor a felek vegyék figyelembe a kiegészítő_online_szolgáltatás minden vonatkozását, ideértve a szolgáltatás jellemzőit, többek között a szolgáltatásban foglalt műsorok online hozzáférhetőségének időtartamát, a közönséget, ideértve a közönséget abban a tagállamban, ahol a műsorszolgáltató szervezet elsődleges telephelye van és más olyan tagállamokban is, ahol a kiegészítő_online_szolgáltatáshoz hozzáférnek és azt használják, valamint a biztosított nyelvi változatokat.
Ugyanakkor továbbra is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy olyan sajátos módszereket alkalmazzanak a származási ország elvének hatálya alá tartozó jogokért fizetendő összeg kiszámításához, mint amilyen például a műsorszolgáltató szervezet online szolgáltatásból származó bevételein alapuló számítási mód, amelyet különösen a rádiós műsorszolgáltató szervezetek alkalmaznak.
- = -
(14) A továbbközvetítési szolgáltatások üzemeltetői különböző technológiákat alkalmazhatnak, amikor a másik tagállamból származó, a nyilvánosság általi vételre szánt televízió- vagy rádióműsor eredeti közvetítését egyidejűleg, változatlanul és teljes terjedelmében közvetítik tovább.
A műsorhordozó jeleket a továbbközvetítési szolgáltatások üzemeltetői különböző módokon kaphatják meg a műsorszolgáltató szervezetektől, amelyek maguk is közvetítik azokat a nyilvánossághoz, például a műsorszolgáltató szervezetek által közvetített jelek fogásával vagy a jeleket közvetlenül a műsorszolgáltató szervezetektől véve a közvetlen_betáplálás technikai folyamata révén.
Ezen üzemeltetők szolgáltatásaikat műholdas, digitális földfelszíni, mobil- és zárt IP-alapú, és hasonló hálózatokon vagy az (EU) 2015/2120 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (6) meghatározott internet-hozzáférési szolgáltatásokon keresztül kínálhatják.
A továbbközvetítéseikhez ezeket a technológiákat használó üzemeltetőknek ezért ezen irányelv hatálya alá kell tartozniuk és részesülniük kell a kötelező közös jogkezelést bevezető mechanizmusból.
Annak érdekében, hogy megfelelő biztosítékok álljanak rendelkezésre a szerzői művek és egyéb védelem alatt álló teljesítmények jogosulatlan felhasználásával szemben – ami különösen fontos a térítés ellenében nyújtott szolgáltatások esetében –, az internet-hozzáférési szolgáltatásokon keresztül kínált továbbközvetítési szolgáltatásoknak csak abban az esetben kell ezen irányelv hatálya alá tartozniuk, amikor az említett továbbközvetítési szolgáltatásokat olyan környezetben nyújtják, ahol csak a jogosultsággal rendelkező felhasználók férhetnek hozzá a továbbközvetítésekhez, és a nyújtott tartalombiztonság szintje összehasonlítható az olyan ellenőrzött hálózatokon közvetített tartalom biztonsági szintjével, mint például a vezetékes vagy a zárt IP-alapú hálózatok, amelyek esetében a továbbközvetített tartalom titkosítva van.
E követelményeknek megvalósíthatóaknak és megfelelőeknek kell lenniük.
- = -
(23) Annak megakadályozására, hogy a származási ország elvének alkalmazását a kiegészítő_online_szolgáltatás nyújtása, valamint az említett szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak használata szempontjából fontos szerzői jogok és szerzői joggal szomszédos jogok gyakorlására vonatkozó meglévő megállapodások időtartamának meghosszabbításával kikerüljék, a származási ország elvét a meglévő megállapodásokra is alkalmazni kell, de egy átmeneti időszak meghatározásával.
Az átmeneti időszak alatt az elvet nem kell alkalmazni az említett meglévő megállapodásokra, ezáltal időt biztosítva arra, hogy azokat szükség esetén ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban kiigazíthassák.
Szükség van egy átmeneti időszak biztosítására annak érdekében is, hogy a műsorszolgáltatók, a jelek elosztói és a jogosultak alkalmazkodni tudjanak az ezen irányelvben a szerzői művek, illetve egyéb védelem alatt álló teljesítmények közvetlen_betáplálás révén történő hasznosítására vonatkozóan – az ezen irányelvnek a műsorok közvetlen_betáplálás útján történő közvetítésére vonatkozó előírásaiban – meghatározott új szabályokhoz.
- = -
(26) mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a műsorok egyes típusai kiegészítő szolgáltatásai határokon átnyúló biztosításának ösztönzését és a más tagállamokból származó televízió- és rádióműsorok továbbközvetítésének megkönnyítését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban e célok jobban megvalósíthatók az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5.
cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően.
Az említett cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.
Ami a kiegészítő_online_szolgáltatások határokon átnyúló nyújtását illeti, ez az irányelv nem kötelezi a műsorszolgáltató szervezeteket az ilyen szolgáltatások határokon átnyúló módon történő nyújtására.
Hasonlóképpen az irányelv a továbbközvetítő szolgáltatások üzemeltetőit sem kötelezi arra, hogy más tagállamokból származó televízió- és rádióműsorokat vonjanak be a szolgáltatásaikba.
Ez az irányelv kizárólag egyes továbbközvetítési jogok gyakorlását érinti, az e szolgáltatásokkal kapcsolatos szerzői jogok és szerzői joggal szomszédos jogok engedélyeztetésének egyszerűsítéséhez szükséges mértékben, a más tagállamokból származó televízió- és rádióműsorok vonatkozásában.
- = -